Foci

A Real Madrid behúzta az első meccset

A Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán a Real Madrid 1-0-ra legyőzte a Bayern Münchent.

A párharcban a számok alapján a németek számítottak esélyesebbnek, hiszen eddigi találkozásaik közül – húsz meccs – 11-et megnyertek, ami pedig a BL-elődöntőket illeti, ötször találkoztak, és 4-1-re a Bayern vezetett.

Ami a jelenlegi formákat illeti: a bajorok a barcás stílust egyre inkább átvéve bezsebelték a német bajnoki címet, viszont az utóbbi hetekben mintha megtorpantak volna. Ezzel szemben a spanyolok teljesítménye valamivel jobb, bár márciusban a Barcelonától elszenvedett vereség után távolabb kerültek a Primera Division megnyerésétől.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Szerda este a játék képe alapján El Clásicót láthatott a madridi publikum, hiszen a Bayern ráült a labdára, a kezdés után 74 százalékban birtokolták a labdát, és valamivel több helyzetet is dolgoztak ki, de a gólok számában a fölényük nem mutatkozott meg, főleg úgy, hogy Karim Benzema révén a madridiak szereztek vezetést a 19. percben: Coentraóval a védők nem tudták tartani a lépést, középre adását pedig a francia közelről passzolta az üres hálóba.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A második etapban az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Bayern a hátrány ellenére nem tudott nagy nyomást gyakorolni a hazai együttesre, bár tegyük hozzá, voltak gólszerzései lehetőségeik, akárcsak a Real Madridnak, mely kontrákra épített.

A félidő hajrája szinte unalomba fulladt, a müncheniek nem találták a rést, a spanyolok pedig fegyelmezetten védekeztek, a 84. percben azonban akár egyenlíhettek is volna a vendégek: Iker Casillas komoly bravúrral védte Götze lövését.

A hosszabbítás perceiben mindent egy lapra tettek fel a vendégek, de ez is kevésnek bizonyult, így maradt az egygólos madridi siker.

Eredmény – Bajnokok Ligája elődöntő, 1. mérkőzés

Real Madrid – Bayern München 1-0 (1-0)
Gólszerző: Benzema (19.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik