Foci

Az MTK nem bírt az Újpesttel

A Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén az MTK gólnélküli döntetlent játszott az Újpesttel.

A fináléba kerülés, és az esetleges siker mindkét együttes számára fontos lenne, hiszen az MTK-nak és az Újpestnek is csak így lenne esélye kilépni az európai kupaporondra, hiszen a Magyar Kupa győztese – vagy akár vesztese is, ha a későbbi bajnok lesz a másik finalista – az Európa Liga-selejtezőjében találja magát.

A két csapat meccse egyébként nem kezdődött túl jól, sőt, mondhatni pocsék volt, így az első ziccere a 32. percig kellett várni, ekkor Frank lövését védte Balajcza.

Fotó: MTI

Később Bavon Tshibuabua parádésnak kicsit sem nevezhető megmozdulása csalt kínos mosolyt az arcokra, ugyanis a lilák játékosa, nincs ezen mit szépíteni, Föld körüli pályára állította a labdát egy lövés után.

A szünet után Balajczának volt dolga bőven, de a másik oldalon Federico Groppioninak is többször kellett veszélyes szituációban nagyot mentenie.

Végül maradt a 0-0, ami az Újpestnek kedvez, hiszen a lila-fehérek lesznek a visszavágó házigazdái. A másik párharcban a Debrecen kétgólos előnyt szerzett a Diósgyőr ellen.

Eredmény – Magyar Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés

MTK Budapest-Újpest FC 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik