Foci

Továbbment a Juve, csodát tett a Valencia

Claudio Marchisio (claudio marchisio, )
Claudio Marchisio (claudio marchisio, )

Az olasz focicsapat az idegenbeli 1-0-s győzelmet követően hazai környezetben 2-1-re verte a Lyont, ezzel bejutott az Európa Liga elődöntőjébe. A Valencia előbb ledolgozta a Basel elleni háromgólos hátrányát, majd hosszabbításban a továbbjutást is kiharcolta. A meccset Kassai Viktor vezette.

Az újabb olasz bajnoki címe felé száguldó Juventus labdarúgócsapata Lyonban 1-0-ra tudott nyerni az Európa Liga negyeddöntőjének odavágóján és a torinói mérkőzést is jól kezdte csütörtökön, Andrea Pirlo a 4. percben tekert a kapuba egy szabadrúgást. A franciák gondoskodtak róla, hogy izgalmas legyen a folytatás, Briand ugyanis szűk negyed óra elteltével egyenlített.

A 61. percben ismét a lyoni kapuban táncolt a labda, de Tévez lesről fejelt a felső sarokba, a játékvezető pedig joggal érvénytelenítette a találatot. Nem sokkal később Buffonnak kellett játékba avatkoznia, egy veszélyes helyről elvégzett szabadrúgást védett.

Még csak a 68. percben járt a meccs, amikor Marchisio vállalkozott távoli lövésre, a labda megpattant egy védőn és a kapust becsapva a hálóban kötött ki. A folytatásban már nem változott az eredmény, kettős győzelemmel lépett tovább a Juventus az elődöntőbe.


Claudio Marchisio szerencsés gólt szerzett
Fotó: Europress Fotóügynökség

Magyar szereplője is volt a játéknapnak, Kassai Viktor dirigált ugyanis a Valencia és a Basel találkozóján. A svájciak nagy meglepetésre igen simán, 3-0-ra nyertek az odavágón, azonban a spanyolok ezúttal egy félidő alatt kettőt lőve nyílttá tették a párharcot.

Sőt, a 70. percben a Valencia megszerezte a harmadik gólját is, ezzel a csapat ledolgozta összetettbeli hátrányát, egyszersmind hosszabbításra mentette a mérkőzést. A ráadásban a vendégektől két játékos is kiállított Kassai Viktor, mind a két ítélet jogosnak tűnt. A Valencia ki is használta, hogy a Basel kilenc emberre fogyatkozott, Paco szerezte meg csapata negyedik, saját maga harmadik találatát. A spanyolok végül 5-3-as összesítéssel jutottak tovább, Bernat is feliratkozott a góllövők közé.

A portugál Benfica egy góllal bizonyult jobbnak az AZ Alkmaar otthonában, a csütörtöki találkozón pedig ismét bevették a hollandok kapuját, az előző meccsen eredményes Salvio asszisztált Rodrigo találatához a 39. percben. A 23 éves brazil csatár a második félidőben is gólt szerzett, ezzel be is biztosította csapata győzelmét, a Benfica simán továbbjutott az Alkmaar ellen.

A szintén portugál Portónak eddig tartott az Európa Liga. A portóiak hiába várhatták 1-0-s előnyből a Sevilla elleni visszavágót, a spanyolok hazai környezetben lehengerlően kezdtek, 29 perc alatt lőttek hármat riválisuknak. Kicsit bezavart a képbe az, hogy Cokét második sárgával kiszórták a hazaiaktól, de a csereként beálló Gameiro megszerezte a Sevilla negyedik gólját, végleg eldöntve a párharcot – a vége 4-1 lett.

Eredmények – Európa Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Juventus (olasz) – Lyon (francia) 2-1 (1-1)
Gólszerzők:
Pirlo (4.), Marchisio (68.) illetve Briand (18.)

Továbbjutott: a Juventus, kettős győzelemmel.

Valencia (spanyol) – Basel (svájci) 5-0 (2-0, 3-0, 3-0) – hosszabbításban
Gólszerzők: Paco (38., 70., 113.), Vargas (42.), Bernat (118.)
Piros lap: Diaz (101.), Sauro (105+1.)

Továbbjutott: a Valencia, 5-3-al.

Sevilla (spanyol) – Porto (portugál) 4-1 (3-0)
Gólszerzők:
Rakitic (5. – 11-esből), Vitolo (26.), Bacca (29.), Gameiro (79.) illetve Quaresma (90+2.)
Piros lap:
Coke (54.)

Továbbjutott: a Sevilla, 4-2-vel.

Benfica (portugál) – AZ Alkmaar (holland) 2-0 (1-0)
Gólszerző:
Rodrigo (39., 71.)

Továbbjutott: a Benfica, kettős győzelemmel.

Videó – Pirlo gólja:

Videó – Marchisio találata:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik