Foci

Idegenben győzte le a Fradi az Újpestet

Leonardo (leonardo, )
Leonardo (leonardo, )

A Ferencváros labdarúgócsapata nyerte az Újpest elleni derbit az OTP Bank Ligában, ráadásul idegenben. Az 1-2-es végeredménnyel zárult összecsapáson Leonardo döntött a 89. percben. A találkozó után a rendőröknek könnygázt kellett bevetniük az újpesti szurkolók rendbontása miatt.


Leonardo szerezte a mindent eldöntő gólt
Fotó: MTI

212. alkalommal csapott össze egymással az Újpest és a Ferencváros a bajnokságban – a meccset egy kis bunyó vezette fel. A zöld-fehérek vezetőedzőjének, Thomas Dollnak ez volt az első derbije, ráadásul egyből nemes feladatot kapott: megtörni a 2000. november 30-a óta tartó átkot, ugyanis legutóbb akkor tudott nyerni az FTC a IV. kerületben.

Ezt a mérkőzést is az Újpest kezdte jobban, Vasiljevic már a 4. percben bevette a vendégek kapuját (1-0), és ha valamivel később jobban veszi át Suljic passzát, akkor akár már kettővel is vezethettek volna a hazaiak. A volna azonban a sportban nem játszik, az a lehetőség kimaradt, a feljavuló Ferencváros pedig a 23. percben egyenlített, Gyömbér vágta közelről a léc alá a labdát (1-1). Az első félidő folytatásában a Ferencváros focizott jobban, de nem tudta megszerezni a vezetést.


Rendőrök sorfala az újpesti szektor előtt
Fotó: MTI

A második játékrészben inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, így nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. A Ferencváros próbált irányítani, a hazaiak pedig inkább kontrákra rendezkedtek be.  Már-már készült mindenki az 1-1-es döntetlenre, amikor a 89. percben Nagy János utolsó emberként elcsúszott, a meglóduló Leonardo így zavartalanul  mehetett a kapuig, majd ballal a hálóba helyezett (1-2). Kis híján még egalizált az Újpest, Ngawa ugyanis a lécre csúsztatott, ám végül a Fradi elvitte mind a három pontot. Az FTC sikerével feljött az ötödik helyre, az Újpest a kilencedik maradt.

A mérkőzés után a hazai drukkerek rendbontása miatt a rendőrök könnygázt vetettek be. Az újpesti szurkolók közül többen dobálni kezdtek, és megpróbáltak áttörni az ellenfél szurkolóinak szektorába.

Eredmény – OTP Bank Liga, 23. forduló

Szusza Ferenc Stadion, 9517 néző, v.: Farkas

Újpest FC – Ferencváros 1-2 (1-1)

Újpest: Dmitrovic – Nagy J., Litauszki, Heris, Ngawa – Simon, Sankovic, Vasiljevic, Proesmans (Balogh, 57.), Suljic (Lázár, 89.) – Tshibuabua

Ferencváros: Dibusz – Besic, Pavlovic, Mateos, Bönig (Jovanovic, 59.) – Busai (Cukic, 68.), Gyömbér – Somália, Leonardo, Jenner (Holman, 81.) – Böde

Gólszerző: Vasiljevic (4.) illetve Gyömbér (23.), Leonardo (89.)

Sárga lap: Proesmans (49.), Suljic (57.) illetve Jenner (10.), Besic (26.), Jovanovic (64.), Cukic (90.)

Piros lap:

Az alábbiakban olvasható élő, szöveges tudósításunk.

90+4. PERC: Dmitrovic is előrehúzódott egy szögletnél, de nem sikerült a labdába fejelnie. Vége a meccsnek, a Ferencváros 2-1-re nyert!

90. PERC: Három perc a hosszabbítás. Cukic besárgult, ráadásul a szabálytalansága utáni szabadrúgásből a lécre csúsztattak a hazaiak, Ngawa volt az elkövető. Nagy helyzet volt!

89. PERC: Lázár Bence érkezik Suljic helyére.

89. PERC: Jovanovic blokkolt egy lövést, de szöglettel jöhetett az Újpest. Pavlovic fejjel tisztázott. Kontrázott is belőle a Ferencváros, Leonardo vitte végig az akciót és a végén a hálóba lőtt, 1-2!

81. PERC: Jenner helyére Holman száll be.

78. PERC: Az utóbbi percekben nem igazán találják a fogást a másikon a csapatok. A Fradi próbálkozik, az Újpest pedig kontrázik.

75. PERC: Dibusz nem merte fogni a labdát egy szabadrúgás után, így szöglettel jöhetett az Újpest. Mateos tisztázott.

70. PERC: Tshibuabua lőtt futtából, a labda keresztbe elszállt a kapu előtt, Dibusz is rajta volt.

69. PERC: Mateos tűzött rá egy szabadrúgást, de Dmitrovic magához ölelte a labdát.

68. PERC: Cukic is beszáll, méghozzá Busai helyére.

64. PERC: Suljic! Az újpesti játékos cselezte el magát lövőhelyzetig, de a kivetődő Dibusz nagyot védett. Jovanovicnak közben felmutatja a játékvezető a sárgát – nem húzta sokáig.

60. PERC: Most inkább a biztonságra törekednek a csapatok, így nagy helyzet még nem igazán alakult ki.

59. PERC: Változtat a Fradi is, Bönig helyett Jovanovic a pályán.

57. PERC: Suljic is besárgult, feldobta magát.

57. PERC: Balogh váltja Proesmanst.

49. PERC: Proesmans az első, aki az Újpestből besárgul.

47. PERC: Litauszki kezére pattant a labda, ráadásul a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt. Lehet nem látta a még pályán szállingozó füst miatt.

46. PERC: Megy a második félidő. A ferencvárosi tábor látványos pirotechnikai előadással köszöntötte a csapatokat.

A csapatok ugyan nem sziporkáznak, de ettől függetlenül jó a mérkőzés. Ráadásul még nyílt is. Tartsanak velünk a második félidőben is!

45+1. PERC: Vége az első felvonásnak.

44. PERC: Böde indította egyből Somaliát, a Fradi légiósa pedig egyedül törhetett kapura, de a tizenhatosnál a bal lábára, azaz középre cselezett, a visszaérő Ngawa így tisztázni tudott.

43. PERC: Busai tesztelte kiszorított helyzetből Dmitrovicot, a kapus átment a vizsgán.

42. PERC: Vasiljevic kísérletezett távolról, de nem volt veszélyes a lövése, amely jócskán elkerülte a kaput.

39. PERC: Előbb a Ferencváros vezetett szép támadást, majd a megszerzett labdával meglóduló Újpest kontrázott, de mind a két oldalon rossz volt az utolsó passz, ami haza is vágta a lehetőségeket.

35. PERC: Kisebb szópárbaj a gyepen, de Farkas játékvezető lapok nélkkül is rendet tudott tenni.

33. PERC: A ferencvárosi gól most az FTC kedvét hozta meg a játékhoz, többet van a labda a zöld-fehéreknél.

30. PERC: Leonardo 24 méterről, ballal lőtt kapura egy szabadrúgást, ígéretesnek tűnt, de végül mellé ment a löket.

27. PERC: Tshibuabua durrantotta fölé a labdát a tizenhatos előteréből.

26. PERC: Besicé a második sárga lap.

23. PERC: Egy újabb ferencvárosi szöglet után Böde csúsztatta meg a labdát, Gyömbér fejesét még védte Dmitrovic, de a kipattanót már a bevágta a kapuba a vendégek játékosa, 1-1!

19. PERC: Dmitrovic védett nagyot Jenner szabadrúgásánál, majd két szögletet is rúghattak a vendégek, de egyikből sem sikerült veszélyes helyzetet kialakítaniuk.

16. PERC: Tetszetős akciót vezetett a Fradi, de végül Besicnek távolról kellett próbálkoznia, a lövése pedig jócskán elkerülte a kaput.

10. PERC: Jenner kapta a meccs első sárgáját egy elkésett belépőért.

8. PERC: A gyors gól meghozta a hazaiak kedvét a játékhoz, ha Vasiljevic jobban le tudja kezelni Suljic passzát, akkor akár már kettő is lehetne közte.

4. PERC: Tshibuabua forgatta meg a védőket, de a lövését Mateos blokkolta. A szöglet utáni kavarodás végén Vasziljevics kotorta be a labdát a kapuba, 1-0!

2. PERC: A ferencvárosi tábor előtt végezhetett el sarokrúgást az Újpest, de Somalia ellen szabálytalankodtak, szabadrúgás kifelé.

1. PERC: Az Újpest kezdte a mérkőzést. Lila-fehérben a hazaiak, sötétzöldben a vendégek.

0. PERC: Telt ház van, ami nem meglepő, a vendégjegyek például három óra (!) alatt elfogytak.

Az index.hu értesülései szerint a meccs előtt már volt egy verekedés, a Csányi László utcában csapott össze a két rivális szurkolótábor. A portál munkatársa két vérzőfejű fradistát látott.

Előzetes: Az örökmérleg a zöld-fehérek felé billen, az FTC labdarúgócsapata eddig 95-ször nyert 57 döntetlen és 59 újpesti győzelem mellett. Ezúttal a IV. kerületben rendezik a derbit, az Újpest hazai környezetben eddig 39-szer győzött, 30-szor iksz lett a vége, a Ferencváros pedig 35 alkalommal vitte el mind a három pontot ellenfele otthonából. A Fradi legutóbb idegenben 2000. november 30-án győzte le az Újpestet.

„A derbin csak a győzelem számít! Senki nem beszél majd arról, hogy milyen játékot mutatott be a győztes csapat, és ugyanúgy senkit nem érdekel majd, ha jól játszik a csapat, de nem sikerül nyerni. A három pont a lényeg, az a célunk, hogy megnyerjük a meccset, hogy ez milyen játékkal sikerülhet, azt majd meglátjuk” – mondta Nebojsa Vignjevic, a hazaiak trénere a mérkőzés előtt az ujpestfc.hu-nak és hozzátette: tavasszal már agresszívabb lett az FTC játéka, a riválisnak ugyanakkor szerinte gondjai akadnak a helyzetek kihasználásával.

A Ferencvárosnál a télen edzőváltás volt, 2014-ben már Thomas Doll irányítja a csapatot. A német szakembernek a pénteki lesz az első derbije. A tréner játékosként olyan rangadókon szerepelt, mint a Lazio-Roma, a Schalke-Dortmund, vagy a Hamburg-St. Pauli.

„A Pápa elleni mérkőzés nagyon fontos volt a derbi szempontjából, hiszen bár több találkozón is jól játszottunk, a gólszerzéssel eddig hadilábon álltunk. Fontos, hogy ráéreztünk a győzelem ízére. Pontosan tudom, hogy az ilyen találkozók, mint a Fradi-Újpest, az év meccsét jelentik a szurkolóknak. És azt is tudom, hogy a srácok is készen állnak erre az összecsapásra. Természetesen én is nagyon várom már az első itteni derbimet, sokat hallottam már róla” – mondta Thomas Doll, aki fradi.hu-nak azt is elárulta, meg akarják törni az újpesti átkot.

Az őszi bajnokin, a Puskás Ferenc Stadionban a Ferencváros úgy nyert 3-1-re, hogy az első gólt az Újpest szerezte, Bavon Tshibuabua a 4. percben vette be Jova levente kapuját. A Fradiból Ulysse Diallo és Böde Dániel volt eredményes, Juanan pedig a saját kapujába talált.

Az a mérkőzés volt Akeem Adams utolsó bajnokija a zöld-fehéreknél. A napokkal később szívinfarktust kapott trinidadi védő december 30-án, agyvérzésben halt meg. Mindössze 22 éves volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik