Foci

A Basel lefocizta a Valenciát

Az Európa Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén a Basel a Valenciát, a Benfica az Alkmaart győzte le.

A svájciak évről évre bizonyítják, hogy márpedig komolyan számolni kell velük, annak ellenére, hogy nem képviselnek olyan játékerőt, mint az európai topcsapatok.

Az egyenes kieséses szakaszban ugyanis a Basel előbb a Maccabi Tel-Avivot, majd az Ajaxot simán kiejtő, Gulácsi Péterrel a kapuban felálló Salzburgot fektették két vállra. Ellenfelük az a Valencia volt, mely a spanyol bajnokságban nem találja a formáját, az EL-ben viszont szárnyal, hiszen sikerrel vettek minden akadályt.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A csütörtöki összecsapás kiegyensúlyozott játékot hozott, és bár a vendég spanyolok birtokolták valamivel többet a labdát, nem tudtak a kapuba találni. A Basel viszont kétszer is megtette: a 34. percben Delgado parádés góllal szerzett vezetést a hazaiaknak, majd nem sokkal később egy védelmi hibát kihasználva, közelről passzolt a gólvonal mögé.

A folytatásban a különbséget tovább növelték a hazaiak Stocker révén, így a Basel háromgólos előnyt szerzett a visszavágóra.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Szintén jó helyzetből várja a jövő csütörtöki találkozót a Benfica: a portugálok a PAOK és a Tottenham kiejtése után a holland AZ Alkmaarral néztek farkasszemet.

A hollandoknak fel volt adva a lecke, hiszen a Liberec és az Anzsi ellen is csak egy góllal mentek tovább, ez a teljesítmény pedig most kevésnek bizonyult a portugálok ellen.

A vendégek a 48. percben, Salvio szemfüles találatával nyertek idengenben, vagyis az Alkmaartól jóval magabiztosabb teljesítmény kell a visszavágón, ha elődöntőbe akarnak jutni.

A játéknap másik két meccsén a Juventus és a Porto is 1-0-ra nyert.

Eredmények – Európa Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzés

AZ Alkmaar – Benfica 0-1 (0-0)
Gólszerző: Salvio (48.)

Basel – Valencia 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Delgado (34., 38.), Stocker (94.)



Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik