Foci

Welbeck gólja szabályos, Schweinsteiger kiállítása jogtalan volt

danny welbeck (danny welbeck)
danny welbeck (danny welbeck)

A keddi Manchester United – Bayern München mérkőzésaz előzetes esélylatolgatásokkal szemben végül 1-1-es döntetlent hozott. A negyeddöntő ezen párharcának első felvonása tartogatott egy-két érdekességet valamint vitatható jelenetet is mindkét fél számára.

A meccs előtt lesajnált Vörös Ördögök meglepően jól kezdték a találkozót és Welbeck már a harmadik percben egy szép mozdulattal átemelte Javi Martinezt majd jobbal a kapuba zúdította a labdát – ám a bíró „magas láb” miatt érvénytelenítette a találatot miközben a védő volt, aki vállmagasság alá hajtotta le a fejét.

Müncheni oldalról persze nem vitatják az esetet, viszont – a meccsen korábban gólt szerző – Schweinsteiger kiállítását annál inkább, amikor a német játékos becsúszva próbálta szerelni Rooneyt, de nem talált labdát, amire az angol csatár egy látványos eséssel „válaszolt”, Schweinsteiger pedig megkapta a második sárga lapját.

A németek szintén vitatják, hogy a Manchester szélsője, Valencia, hogy maradhatott a pályán. Az ecuadori játékos ugyanis még az első féélidőben egy elkésett szerelési kísérlet után szállt bele csúnyán Lahm-ba, majd a második félidőben egy Jerome Boateng elleni szabálytalanságot úszott meg lap nélkül.

A meccset egyébként kézben tartó játékvezető, Carlos Velasco Carballo döntései tehát vitathatóak, ugyanakkor a Bayern-játékosok és drukkerek által reklamált Büttner féle kezezésnél jól döntött, hiszen nem volt szándékos szabálytalanság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik