Foci

Barcelona: “Ha nyerünk, az a bírók miatt van”

Dani Alves, a Barcelona brazil védője szerint az ellendrukkerek véleményével, amely szerint a katalán csapat győzelmei a bíróknak köszönhetőek, nem foglalkoznak.

A gránátvörös-kék csapattal nagyot fordult a világ, hiszen egy napja még nem sokan hittek abban, hogy a csapat képes megfordítani a bajnokságot, miközben kínos vereségeket szenvedett, például a Valladolid ellen. Azóta viszont visszatért a csapat a győzelem útjára, és több nehéz meccsen, például a Real Madrid ellen, illetve az Espanyol elleni városi derbin is győzelmet aratott, egyszersmind válaszolva a kritikákra.

Ezeken a találkozókon ugyanakkor a bírói döntéseket sokat kritizálták, főleg madridi oldalról. Ezzel kapcsolatban a 72-szeres brazil válogatott hátvéd a következőképpen fogalmazott:

„A bírókkal kapcsolatos vádak motiválnak minket. Ez csak a szokásos a győzelmeink után, úgy tűnik ez az élet része. Ha nyerünk az a bírók miatt van, viszont ha veszítünk akkor vége egy korszaknak. Felülemelkedünk ezeken és nincsenek ránk hatással. Vitatkozzanak csak amiről akarnak.”

Fotó: Europress Fotóügynökség

A Real Madrid otthonában lejátszott, és 4-3-ra megnyert meccsel kapcsolatban a brazil hátvéd következőket mondta:

„Az El Clásico után a sajtó a büntetőinkről vitázott, miközben a Madridéval kapcsolatban csendben maradtak. Pont azzal kapcsolatban, amely nem is volt tizenegyes” – utalt a Ronaldo ellen elkövetett szabálytalanságra, amely a visszajátszások után láthatóan a büntetővonalon kívül történt.

Kedden az Atlético Madrid látogat a Nou Campba, hogy összecsapjon a Barcelonával, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. A spanyol bajnokságban jelenleg listavezető Atleticó kiváló formában érkezik a katalán csapathoz, így egy kiélezett meccsre lehet számítani.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Arra az újságírói kérdésre, hogy Alves kit igazolna le az Atléticóból, a brazil szélső a következőket mondta.

„Ha választhatnék valakit közülük, akkor Diego Costa lenne az, a góljai és a munkabírása miatt. Nagyszerű játékos, különbséget jelenthet.”

A Barcelona Atlético elleni meccseivel kapcsolatban Alves elmondta „ nem nézhetünk vissza a korábbi három döntetlenünkre az Atlético ellen, mert ez egy másik meccs, egy másik sorozat, egy másik időpontban.”

„Meg kell szakítanunk az Atlético jó sorozatát” – zárta nyilatkozatát Alves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik