Foci

NB1: leköpték a magas rangú rendőrt – bosszút állt

A diósgyőri drukkerek nyílt levélben háborodtak fel azon, hogy a hétvégi Újpest-DVTK mérkőzés után kommandósok állították meg a vendégszurkolók hazafelé tartó buszát, ahonnan többeket leszállítottak, majd három embert elő is állítottak. A szurkolók szerint egy civilben lévő ittas rendőr akarta megtorolni az őt korábban ért sérelmeket.

„A mérkőzés lefújása után a szervezett buszos utazást választó szurkolók a hazaindulásra készültek, amikor az egyik buszra 2 olyan személy szállt fel, akik nem az említett busszal érkeztek. Az egyik személy, a miskolci rendőrkapitányságán dolgozik és láthatóan ittas állapotban próbálta megtorolni az állítólag őt ért sérelmet egy szurkolón” – áll abban a nyílt levélben, amit a szervezett diósgyőri drukkerek a miskolci rendőrkapitánynak címeztek.

Forrás: amigeleken.hu

A vasárnapi Újpest-DVTK találkozó után (amit a hazaiak 2-0-ra megnyertek) Miskolc előtt kommandósok állították meg a vendégszurkolók hazafelé tartó buszát. A beszámolók szerint a balhé már Budapesten elkezdődött, ugyanis a mérkőzésen az egyik diósgyőri szurkoló leköpött egy, a miskolci rendőrkapitányságon dolgozó férfit, akivel már korábban is összetűzésbe kerültek. A Sportír24 úgy tudja, az volt a konfliktus forrása, hogy az említett rendőr már „máskor is hangoztatta részegen, hogy ő kicsoda”, és „előfordult, hogy az ő utasítására állítottak elő szurkolókat”.

Úgy tudjuk, a rendőr már a helyszínen el akarta vitetni a szurkolót a saját sérelme miatt, ám a pesti kollégái nem foglalkoztak az üggyel. A nyílt levél is erre utal; ebben ugyanis azt írják, hogy az illető hívta a mérkőzést biztosító budapesti készenléti rendőröket, akik nem intézkedtek, látva, hogy kollégájuk alkoholos befolyásoltság alatt áll, illetve bűncselekmény sem történt.

A DVTK-szurkolók rangtól, nemtől függetlenül tűzbe mennek csapatukért. Úgy látszik néha egymásnak is mennek.
Fotó: MTI

Az esetnek azonban itt nem lett vége, a civil ruhában a mérkőzésen jelen lévő rendőr miskolci kollégái segítségével hazafelé menet megállíttatta az egyik szurkolói buszt, és leszállíttatott néhány drukkert, akik hasonló színű felsőt viseltek, mint a keresett személy, és az egyiket elvitette, mert szerinte ő volt az, aki leköpte őt a Szusza Stadionban. Ekkor jött el az a pont, amikor információink szerint több drukker próbálta meggyőzni a helyszínen lévő rendőröket, hogy az, aki leköpte a kollégájukat, egy másik buszon utazott. A párbeszéd „eredménye” az lett, hogy további két személyt előállított a rendőrség.

Külön csavar a történetben, hogy több forrásból úgy értesültünk, a leköpött rendőr ittas volt, erre saját maga is tett célzásokat, például: „Még beszámítható állapotban vagyok.”

Az ügyben megkerestük a Miskolci rendőrkapitányságot is, ahonnan csütörtök délután azt az információt kaptuk, hogy a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a már említett nyílt levelet beadványként értékelte, amit továbbít az ügyészségnek. Innentől kezdve ők tudnak majd bővebb felvilágosítást adni.

Meg nem erősített információink szerint az ittas rendőr, akinek az utasítására vegzálták a szurkolókat, magas beosztásban dolgozik a rendőrségnél.

A szurkolók ellen garázdaság miatt tettek vádemelést, a tárgyalást április 7-én tartják meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik