Foci sport

Hová tűnt Völgyi Dániel?

A Győri ETO válogatott kerettag védőjének nyoma veszett az utóbbi két NB1-es mérkőzésre nevezett keretből. Holott eddig rendszeres kezdő volt, a csapat egyik biztos pontjaként tekintettek rá. De mi lett vele?

“Völgyi Dániel fegyelmezetlen volt, megszegte a házirendet, ezért egyeztetve a klubvezetőkkel az a döntés született, hogy pedagógiai okból határozatlan ideig az NB III-as csapat edzésein kell részt vennie” – nyilatkozta Horváth Ferenc vezetőedző rejtélyesen az eto.hu-nak adott nyilatkozatában.

Az vélt vagy valós okokat a csakfoci.hu derítette ki. A honlap győri forrásokból úgy értesült, hogy a játékos a Győri ETO Pécs (2-5) elleni hazai zakó utáni éjjel annyira berúgott, hogy elesett, beverte a fejét és az arcát, majd az esetet követően orvosi ellátásra szorult. Hiába no, az ital butít és nyomorba dönt…

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.