Foci

Egy piros, három tizenegyes, hét gól az El Clasicón

real-madrid-barcelona(960x640)(1).jpg (real madrid-barcelona)
real-madrid-barcelona(960x640)(1).jpg (real madrid-barcelona)

A spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában 4-3-as vendég győzelmet hozott a Real Madrid-Barcelona találkozó, ezzel újra nyílt a bajnokság.

Arra mindenki számított, hogy egy kiváló mérkőzés előtt állunk, azt azonban, hogy egy felejthetetlen találkozó kerekedik ki a két rivális összecsapásából, talán csak kevesen számítottak.

Jobban, pörgősebben kezdte a meccset a vendég gárda, Iniesta pedig már a hetedik percben megszerezte a vezetést csapatának egy komoly védelmi hibát követően.

Ezt követően talpra állt a Real, s a félidő derekán már 2-1-re a hazaiak vezettek Benzema duplájának köszönhetően. A hajrá is tartogatott izgalmakat, Messi egalizálta az állást, miután a 16-oson belülről több ember közt a bal alsóba gurított.

Fotó: Europress fotóügynökség

A második játékrész elején ezúttal a a Real szurkolói örülhettek, miután büntetőt kaptak kedvenceik. A tizenegyest Ronaldo végezte el nagyon magabiztosan, így újra a Királyi Gárdánál volt az előny.

De nem túl sokáig. Még mielőtt beleélhette volna magát a madridi alakulat a győzelembe a Barcelona is büntetőt végezhetett el, amit Messi értékesített, ráadásul Ramos utolsó emberként szabálytalankodott Neymarral szemben, így a játékvezető piros lappal az öltözőbe küldte.

A hajrában nagyon nyomott a Barca, s újabb tizenegyeshez jutottak, amit Messi ezúttal sem hibázott el, s mesterhármasával csapata egy nagyon fontos győzelmet aratott a spanyol fővárosban.

Győzelmével a katalánok egy pontra megközelítették a tabella második helyén álló Realt és az élen álló Atléticót.

Eredmény – Spanyol bajnokság, 29. forduló

Real Madrid-Barcelona 3-4 (2-2)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, vezeti: Alberto Undiano

Real Madrid: D. López – Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo – Modric (Morata, 90.), Xabi Alonso, Di María (Isco, 86.) – Bale, Benzema (Varane, 66.), Ronaldo. Vezetőedző: Carlo Ancelotti.

Barcelona: Valdés – Alves, Piqué, Mascherano, Alba – Xavi, Busquets, Fabregas (Sanchez, 78.) – Neymar (Pedro, 68.), Messi, Iniesta. Vezetőedző: Gerardo Martino.

Gólszerzők: Benzema (20., 24.), Cristiano Ronaldo (55. – büntetőből) illetve Iniesta (7.), Messi (42., 65. – büntetőből, 84. – büntetőből)

Sárga lap: Di María (35.), Pepe (43.), Xabi Alonso (85.), Cristiano Ronaldo (86.), Modric (88.) illetve Fabregas (43.), Busquets (66.)

Piros lap: Sergio Ramos (63.)

2. FÉLIDŐ

90+3. PERC: Eldugta a labdát a Barcelona, és vége a mérkőzésnek, újra nyílt a bajnokság!

90+1. PERC: Három percet hosszabbít a játékvezető.

90. PERC: Kihasználja utolsó cserelehetőségét is a házigazda, Modric helyén Morata.

88. PERC: Most már annyi sárga lap van, mint gól. Modric kapta a mérkőzésen a hetediket.

86. PERC: Ronaldo is megkapja a maga sárgáját könyöklésért.

85. PERC: Di María helyére Isco állt be, közben Alonso besárgult reklamálásért.

84. PERC: GÓÓL! Messi ezt is berúgta, ugyanoda, ahova az előzőt. Mesterhármasával már 3-4 az állás.

83. PERC: TIZENEGYES MÁR MEGINT! Iniesta esett el a büntetőterületen belül, Xabi Alonso volt a vétkes, a játékvezető pedig nem habozott, immár harmadszorra ítélt tizenegyest!

80. PERC: Szinte felborul a pálya, a katalánok emberelőnyben már nem lennének elégedettek az egy ponttal.

78. PERC: Újabb csere vendég oldalon, Fabregas hagyja el a pályát, helyét Alexis Sanchez vette át.

74. PERC: DANI ALVES KAPUFA! A brazil a 16-os előteréből tüzelt minden erejéből, Diego Lopezt ezúttal a kapufa segítette ki.

72. PERC: Busquets csúsztatott egy sarokrúgást követően a kapu fölé.

71. PERC: Elvétve megy már csak előre a Real Madrid, tíz emberrel nehéz lesz begyűjteniük mindhárom pontot.

68. PERC: Cserél a Barcelona is: Neymar le, Pedro be.

66. PERC: Rögtön reagált a kiállításra Carlo Ancellotti, Benzema helyére Varane-t küldte a pályára. Közben Busquets kapott sárga kártyát.

65. PERC: GÓÓL! Messi állt a labda mögé és magabiztosan a hálóba tüzelt. 3-3.

63. PERC: ÚJABB TIZENEGYES! Sergio Ramos utolsó emberként buktatta Neymart, a játékvezető pedig tizenegyes ítélt, a spanyol védőt pedig piros lappal az öltözőbe küldte.

60. PERC: Szöglettel következett a Barcelona, a kifejelt labdát Inieste lőtte el kapásból, s nem sokkal kerülte el a kaput a próbálkozása.

58. PERC: Benzema sarkalt Bale elé, aki éles szögből Valdesbe lőtte a labdát. Könnyen megduplázhatta volna a madridiak előnyét a walesi.

55. PERC: GÓÓL! Ronaldo bevágja a tizenegyest, újra előny a házigazdánál! 3-2.

54. PERC: TIZENEGYES! Dani Alves buktatta Cristiano Ronaldót a 16-oson belül… ÉS NEM! Kívül történt a szabálytalanság, ennek ellenére büntetőt rúghat a Real.

52. PERC: HATALMAS HELYZET! Bale gurított két védő közt a kiugró Benzema elé, aki 12-13 méterről belelőtte Valdesbe a labdát.

51. PERC: Neymar maradt lent a gyepen, a hazaiak pedig sportszerűen kirúgták a játékszert.

48. PERC: Óvatosan kezdték a csapatok ezt a játékrészt, egyelőre többet van a labda a a Barcánál.

46. PERC: Visszatértek a pályára a csapatok, a Barca kezdett közepet.

Kifejezetten izgalmas találkozónak lehet szemtanúja eddig a publikum, s 45 perc játék után még semmi nem dőlt el. Hamarosan jövünk a második félidővel.

1. FÉLIDŐ

45+1. PERC: Benzema ezúttal Alves mellől fejelt, nem sokon múlt, hogy a Real előnnyel mehessen a félidőre. Ez volt a játékrész utolsó momentuma.

45. PERC: Egyetlen perc a ráadás.

43. PERC: A gól után Pepe és Fabregas akaszkodott össze, mindketten sárga lapos figyelmeztetésben részesültek.

42. PERC: GÓÓL! Messi tiki-takázott Neymarral a 16-oson belül, utóbbi még nem jutott lövéshez, Messi viszont egy finom cselt követően a bal alsóba passzolt. 2-2.

40. PERC: A Barcelona végezhette el a meccs első szögletét, ám komolyabb gondot ez nem okozott a Real védőinek.

39. PERC: Nem állt le a Real a vezetés tudatában, mindkét csapat továbbra is nyíltan a gólszerzésre törekszik.

35. PERC: Di María lépett oda kemény Neymarnak, így övé lett a meccs első sárga lapja.

34. PERC: Négy a három ellen vihette a labdát a Real Madrid, Piqué azonban könnyedén szerelte Cristiano Ronaldot.

32. PERC: Bale szöktette volna magát az alapvonal irányába Jordi Alba irányába, ám elesett a saját lábában, most nem ítélt semmi a bíró.

30. PERC: Ezúttal Xavi futott neki az állított labdának jó 25 méterrel a hazai kaputól, de ő sem talált kaput.

27. PERC: Ronaldo szabadrúgása szintén a sorfalban akadt el, Modric pedig a lelátóra tűzte a lasztit az ismétlésből.

26. PERC: Messi szabadrúgásra vágódott le a falról, Benzema pedig majdnem mesterhármast ért el, lövését a gólvonalról rúgta ki Piqué.

24. PERC: GÓÓL! Fordít a Real Madrid! Ismét Di Maria, és ismét Benzema. Az argentin szélső tekert újfent az ötösre, ahol Benzem combbal át is vehette a labdát, majd pattanás nélkül a hosszúba bombázott. Nem állt a helyzet magaslatán ezúttal a Barca védelme. 2-1.

22. PERC: Di María megsérült a gólt megelőző beadásnál, az oldalvonal mellett ápolják.

20. PERC: GÓÓL! Di Maria tekert a kapu előterébe, ahol Benzema remekül érkezett, s Mascherano mellett a kapuba csúsztatott. Valdes ugyan beleért a fejesbe, védeni már nem tudott. 1-1.

19. PERC: Újabb lehetőség a Barcelona előtt, Messi indította Neymart, aki végül a bevetődő Marcelot találta telibe.

18. PERC: Ronaldo lőtt jó húsz méterről, Valdesnak azonban ez csemege volt.

15. PERC: ÉS MEGINT MI MARADT KI! Fabregas tálalt a mélységből beinduló Messi elé, aki védőkkel a nyakában a bal kapufa mellé gurított.

12. PERC: MI MARADT KI! Di Maria két ember csapott be a 16-oson belül majd gurított a büntetőponthoz az üresen álló Benzema elé, aki kapásból lőtt a kapu fölé. Ezt megköszönheti neki a Barcelona védelme.

11. PERC: Di María tolta el a lasztit Alvés mellett, majd megállt, mondván megrángatta őt a brazil hátvéd. Alberto Undianót nem hatotta meg az argentin hisztije, mehet tovább a meccs.

9. PERC: Csöndben a Bernabéu közönsége, nem ilyen kezdésről álmodtak a hazai drukkerek.

7. PERC: GÓÓL! Egy gyors megindulásból szerzett vezetést a Barca, Messi passzolt a mellette üresen érkező Iniestához, aki a 16-os sarkáról bődületesen nagy gólt ragasztott a hazai kapuba. 0-1.

5. PERC: Benzema vehette át viszonylag üresen a labdát a büntetőterületen belül, lövése azonban gyengére sikeredett.

4. PERC: Ronaldo hasalt el a 16-os előterében, a játékvezető azonban továbbot intett. A Barca kontrája végén Neymar lőtt kiszorított helyzetből, de Lopéz a helyén volt.

3. PERC: Határozottan kezdte a meccset a Királyi Gárda, a Barcelona most nyugtatta meg a labdát.

1. PERC: A Real Madrid indította útjára a labdát.

Előzmények: Tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a Királyi Gárda négy ponttal vezet a Barcelona előtt a tabella élén holtversenyben az Atléticóval.

Minden bizonnyal egy hazai győzelem esetén a katalánok kiszállnának a bajnoki címért folyó versengésből, ugyanakkor ha pontot szereznek, vagy netalán győzni tudnak a Bernabéuban, akkor akár az utolsó körig nyílt lehet a küzdelem a két rivális között.

Kérdés, hogy Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi teljesít jobban az El Clasicón, sokak szerint ez is dönthet a mérkőzés végkimeneteléről. Ami biztos, hogy nagy izgalmakra lehet számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik