Foci

Saját magát verte meg a Fradi

Thomas Doll (thomas doll, )
Thomas Doll (thomas doll, )

Thomas Doll, a zöld-fehér labdarúgócsapat vezetőedzője szerint megbosszulta magát, hogy a nehéz szituációkat könnyelműen kezelték játékosai.

Amint arról írtunk, egy mozgalmas találkozó lett a 204. örökrangadóból, az MTK végül 3-2-re győzte le a Ferencvárost a Hungária körúton, ezzel egy hónapok óta tartó otthoni nyeretlen széria végére pontot téve. Thomas Doll, a vendégek trénere a találkozót követően elmondta, nem haragszik játékosaira, mert azok a végsőkig harcoltak, de az eredmény miatt csalódott.

„Szeretnék gratulálni a győzelemhez az MTK-nak. Nagyon gyorsan hátrányba kerültünk, már az első akcióból gólt szerzett a hazai csapat. Ezt követően kiegyenlítettünk, visszajöttünk a meccsbe. A problémák akkor kezdődtek, amikor emberhátrányba kerültünk. Ezt követően nagyon hiányzott a higgadtság a csapatból, igaz volt, amikor ápolások miatt hét játékosom volt a pályán. Nagyon sok labdát elajándékoztunk, de persze azt sem szabad elhallgatni, hogy az MTK remekül játszott. Nem tudok szemrehányást tenni a fiaimnak, mert 3-1 után is küzdöttünk, megpróbáltunk felállni. Ha ilyen könnyelműen kezeljük a nehéz szituációkat, akkor nem érdemeljük meg, hogy nyerjünk. Az, hogy mindig rohanunk az eredmény után, nincs jól. Három egy után ismét elkezdtünk hinni magunkban, elhittük, hogy meg tudjuk szerezni a második gólt. Lehetett látni, hogy erőben jók vagyunk, a fiúk keményen küzdöttek, hajtottak. Sokkal koncentráltabban kell dolgoznunk, hogy megnyerjük a mérkőzéseket. Csalódott vagyok a vereség miatt, mert saját magunkat vertük meg. Nem csak én, a csapat is tudja, hogy máshogy kell játszanunk, és a könnyelmű hibákat el kell kerülnünk” – idézi Dollt a fradi.hu.


Thomas Doll, a ferencváros német vezetőedzője
Fotó: MTI

Garami József, az MTK Budapest rutinos vezetőedzője szerint csapata nagyon akart, ezért is érdemelte a meg győzelmet.

„Szerencsére gyors góllal kezdtük a mérkőzést, ezt követően pedig mindkét oldalon adódtak helyzetek. A Ferencváros nagyszerű csapat, mi pedig sajnos mezőnyben nem tudtunk élni az emberelőny adta lehetőséggel. Aki nagyon akar, annak össze is jönnek a dolgok. Mi pedig nagyon akartuk a győzelmet” – olvasható Garami nyilatkozata a csakfoci.hu-n.

Sikerével az MTK hosszú idő után tudott újra elmozdulni a kiesőzónából, jelenleg a 14. az együttes, igaz, amennyiben a Paks képes összehozni egy bravúrt a Videoton ellen hazai környezetben, úgy a fővárosiak visszacsúsznak a tabella utolsó előtti helyére. A Ferencváros eddig a forduló egyik nagy vesztese, a gárda visszacsúszott a hetedik helyre, ráadásul még a Debrecenbe látogató Szombathelyi Haladás is beelőzheti.

Videó – A mérkőzés összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik