Foci

Pintér az összetartásról, Dzsudzsák az Eb-ről beszélt

Pintér Attila (pintér attila, )
Pintér Attila (pintér attila, )

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya arra kíváncsi, hol is tart csapata. A Dinamo Moszkva szélsője pozitív meglepetést okozona.

Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a rendszeressé vált összetartásokon gyakorolt taktikai elemekből, mozgásokból minél többet szeretne viszontlátni szerdán Győrben, a finnek elleni barátságos mérkőzésen. A nemzeti csapat kispadján ezúttal debütáló tréner hétfőn, a telki edzőközpontban elmondta, biztosan lesznek hibák, ugyanakkor ennek a gárdának igazán majd az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi rajtjára kell olyan erősnek lennie, hogy ne hullajtson értékes pontokat. Hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki a csapat mögé álljon és támogassa.

“Ez egy felkészülési mérkőzés, meg kell nézni, hol tartunk. Olyan játékosoknak is szeretnénk lehetőséget adni, akik korábban kevesebb szerephez jutottak, de meg akarjuk nézni őket” – nyilatkozta a szakember. “Megpróbáljuk a legjobb formában lévő játékosokat pályára küldeni. Szeretném, ha ezen az összecsapáson megmutatnák, kinek mekkora a teherbíró képessége.”


Pintér Attila a legjobb formában lévőket játszatná
Fotó: MTI

Dzsudzsák Balázst az Európa-bajnoki esélyekről is faggatták az újságírók, de a Dinamo Moszkva szélsője nem akart jóslatokba bocsátkozni. Azt azért hozzátette, reméli, hogy most már kijutunk a kontinenstornára:

“Örülök a selejtezősorozat sorsolásának, mélyebben belemenni ebbe nem akarok egyelőre. Velünk hasonló szinten lévő csapatokat kaptunk, reális esélyünk van mindenkivel felvenni a harcot, mindenki megverhet mindenkit, remélem, az egyik meglepetés az lesz, hogy végre kijutunk. Remélem, hogy meglesz a kellő bizalom és ki tudok teljesedni, látom mindenkin a törekvést.”

Bogdán Ádám sérülésből fakadó hosszabb kihagyást követően újra stabillá tette helyét a Bolton Wanderersben, valamint részt vett a válogatott törökországi edzőtáborozásán is. A kapus elmondta, megismerte a szövetségi kapitány elvárásait, mind a védekezés, mind a támadás terén. A soron következő mérkőzéssel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az előző Eb-selejtezős sorozatban a magyar csapat kétszer is összecsapott a finnel, s idegenben 2-1-re diadalmaskodott, míg hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott. Így – mint mondta – kijelenthető, hogy a két gárda a képességeit tekintve közel áll egymáshoz.

“Az emlékezetemből kiindulva egy zárt és fegyelmezett csapat lesz az ellenfelünk, de kis odafigyeléssel, a taktikai elemek maximális betartásával meg tudjuk nyerni a mérkőzést” – fogalmazott Bogdán Ádám.

Pintér Attila összetartásain nem tudott részt venni Koman Vladimir, ugyanakkor az Ural légiósa elmondta, hogy a nemzeti csapatnál gyakorolt mozgásokat már korábban is ismerte, így ezeket itt csak “átveszi”, ezért nem érzi úgy, hogy hátrányban lenne a többiekkel szemben.

“Teljesen megváltozott a játék képe a válogatottnál, rengeteget taktikázunk, az új kapitány megpróbál masszív védekezést felállítani és abból támadásokat építeni. Sajnos a csapatommal egyelőre csak edzőmérkőzéseken és egy kemény felkészülésen vehettem részt, most itt az ideje, hogy élesben is teszteljem magam. Remélem, lehetőséget kapok a finnek ellen.”

Hosszú kihagyást követően, több mint hat év után kapott újra meghívót a válogatottba Leandro. A ciprusi Omonia Nicosai játékosa elmondta, az új kapitány kinevezésével mindenki tiszta lappal indult, így ő is. Nagyon örült a meghívásnak, az adódó lehetőséggel pedig mindenképpen élni szeretne. Hozzátette: reméli, a nyári átigazolási szezonban sikerül Magyarországra szerződnie, hogy még inkább szem előtt legyen.

A magyar válogatott kerete

kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry) – eredetileg Gulácsi Pétert, a Salzburg kapusát is nevezték, de ő időközben egy sérülés miatt kidőlt a sorból.

védők:
Heffler Tibor (MVM Paks), Lázár Pál (DVSC-TEVA), Vanczák Vilmos (FC Sion), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Kádár Tamás (DVTK), Juhász Roland (Videoton FC), Leandro de Almeida (Omonia Nicosia), Korhut Mihály (DVSC-TEVA), Laczkó Zsolt (Ferencváros)

középpályások:
Pátkai Máté (Győri ETO FC), Sándor György (Videoton FC), Pölöskei Zsolt (MTK Budapest), Vass Ádám (MTK Budapest), Elek Ákos (DVTK), Varga József (Middlesbrough), Tőzsér Dániel (Watford), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Koman Vladimir (Ural), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Stieber Zoltán (Greuther Fürth), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)

támadók:
Rudolf Gergely (Győri ETO FC), Orosz Márk (Lombard Pápa), Szatmári Lóránd (PMFC-Matias), Varga Roland (Győri ETO FC), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Futács Márkó (DVTK), Priskin Tamás (Maccabi Haifa), Lencse László (Puskás Akadémia), Böde Dániel (Ferencváros)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik