A klub honlapján megjelent közlemény szerint korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára is esélyes tréner Ronald Koemant váltja az együttes kispadján, utóbbi már bejelentette, hogy az idény végén távozik a rotterdamiaktól.
„Ahogyan azt mindenki tudhatta, egy magasan kvalifikált holland edzővel szerettük volna pótolni Koemant. Sajnos ez a lista nem volt túl hosszú, épp ezért szerencsés, hogy ilyen hamar egyezségre jutottunk Ruttennel. Ő már bizonyította, hogy jobb játékra tudja sarkallni a játékosokat és a csapatai mindig attraktív játékot produkálnak. A vezetőség épp ezért egyöntetűen egyetértett abban, hogy ő a legalkalmasabb embere a pozícióra” – lelkendezett egy sort Martin van Geel, a klub technikai igazgatója.
Fred Ruttenben nagyon bíznak a rotterdamiak
Fotó: Europress Fotóügynökség
Az egykor védőként focizó Fred Rutten korábban a Twenténél, a német Schalke 04-nél, a PSV Eindhovennél, legutóbb pedig a Vitesse együttesénél dolgozott, utóbbit a 2012-13-as idényben gardírozta. Rutten a PSV-vel volt a legsikeresebb, az eindhoveniek az irányításával a meccseik közel 71 százalékát nyerték meg és volt egy 39 mérkőzésen át tartó veretlen széria is.
Érdekesség, hogy Ruttent eddig a Schalke, a PSV és a Vitesse együtteseitől is kirúgták.