Foci

Dániával játszunk május közepén

magyar válogatott (magyar válogatott)
magyar válogatott (magyar válogatott)

A Finnország elleni, március 5-i találkozót követően május 22-én a dánok ellen meccsel a magyar labdarúgó-válogatott Debrecenben - hangzott el a a hazai szövetségnek (MLSZ) és Kósa Lajosnak, Debrecen polgármesterének hétfői közös sajtótájékoztatóján.

A debreceni stadiont hivatalosan május 1-jén adják, ezután a DVSC-Teva már ott is játssza hazai bajnoki mérkőzéseit előbb az Újpest, majd a Honvéd ellen. Mára kiderült, az első nemzetközi mérkőzés a dánok elleni válogatott összecsapás lesz az új arénában – írja az nso.hu a dán szövetség hivatalos Twitter-oldalára hivatkozva.

Magyarország szerdán Győrben a finnek ellen lép majd pályára, míg Dánia az angolokkal játszik Londonban.

Fotó: MTI

„Erős rivális ellen játszhatunk, amely csakúgy, mint az azt követő ellenfelünk, Svédország a második kalapban volt az Eb-selejtező sorsolásán, azaz ősszel biztosan nem találkozunk egymással. A magyarok elleni meccs jó felkészülési lehetőség lesz a svédek elleni találkozó és az őszi Eb-selejtezőmeccsek előtt” – mondta Morten Olsen, a dán válogatott szövetségi kapitánya a helyi szövetség honlapjának.

A kezdési időpont egyelőre ismeretlen, 20 óra illetve 20 óra 45 perc jöhet szóba.

A válogatott 12 év után tér vissza Debrecenbe, legutóbb 2002-ben a fehéroroszok ellen játszott a hajdúsági megyeszékhelyen a nemzeti együttes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik