Foci

Pellegrini beszólt a bírónak, három meccsre eltiltották

manuel pellegrini (manuel pellegrini, )
manuel pellegrini (manuel pellegrini, )

Három mérkőzésre szóló eltiltással büntette az UEFA Manuel Pellegrinit, a Manchester City chilei vezetőedzőjét, aki múlt kedden kritizálta az FC Barcelonával szemben 2-0-ra elveszített találkozó svéd játékvezetőjét.

Az UEFA pénteki közlése szerint a 60 éves szakember nem ülhet le a kispadra csapata soron következő két európai kupameccsén, a harmadik összecsapásra szóló eltiltását viszont két évre felfüggesztették.

Pellegrini elsősorban Jonas Erikssont, a Barcelonával vívott mérkőzés bíróját okolta azért, hogy csapata hazai környezetben kikapott. A tréner a találkozó után úgy nyilatkozott: azt mondta a játékvezetőnek, hogy “örülhet, mert eldöntötte a meccset.”


Fotó: Europress Fotóügynökség

“Nem volt pártatlan, nem tudta kézben tartani a mérkőzést. Azt gondolom, egy ilyen fontos összecsapásra nem volt jó ötlet Svédországból bírót küldeni. Ilyen mérkőzésre olyan ember kell, akinek sokkal nagyobb tapasztalata van” – mondta múlt kedden Pellegrini, aki az eltiltás miatt csak a lelátóról nézheti majd meg a március 12-i visszavágót.

“Nem mehet be az öltözőbe, a játékoskijáróba és a technikai zónába, valamint tilos közvetlen vagy közvetett módon kommunikálnia a futballistákkal és a szakmai stábbal a mérkőzés közben” – írta az UEFA a pénteki közleményében.
Pellegrini egyébként már a múlt héten elnézést kért a kijelentéseiért, ugyanakkor fenntartotta álláspontját, amely szerint Erikssonnak nagy szerepe volt a meccs végkimenetelében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik