Foci

Újabb komédia az NB1-ben

Hogy miért beteg a magyar futball arról nyilván több száz oldalas értekezést lehetne írni. Íme egy aprócska adalék, most speciel Szombathelyről. Íme, mi köze a kazánnak a magas szintű edzésmunkához!

Kedden a rangado.hu számolt be arról, hogy vicces okokból elmaradt a szombati tavaszi debütálására gőzerővel készülő Haladás edzése, mert – figyelem(!) – nem volt az öltözőben meleg víz és fűtés. A honlap várva a választ a feltette a kérdést a miértre Artner Tamás edzőnek, de ő nem felelt, mert idézzük: “A témával kapcsolatban semmit nem kívánok mondani.”

A vasiak honlaján ezt követően Vörös Csaba technikai vezető bevallotta, a hír igaz. “Artner Tamás délután hazaküldte a játékosokat, mert nem akarta, hogy megfázzanak. 2007-ben vettük a kazánt, ami egy ideje már rendszeresen “gyengélkedik”. A délelőtti edzéssel nem volt gond, rendben lement, délutánra viszont megadta magát a kazán. Természetesen szerelőt hívtam, ő azonban azt mondta, nincs nála az a panel, ami a javításhoz kell. Azt ígérte, mindent megtesz, hogy holnapra beszerezze és a szerda délelőtti tréninget már megtarthassuk. Megjegyzem, a vendégöltözővel nincs probléma, ott rendesen ment a fűtés és volt meleg víz is. Egyébként négy bojler is van a hazai öltözőben, amivel legalább meleg vizet tudtunk volna csinálni, de megértem Artner Tamást, mert fűtés akkor sem lett volna.”

Vörös Csaba később még elmondta, délután sikerült megjavítani a kazánt, tehát a szerdai edzést – a holnap beszerelésre kerülő paneltól függetlenül is – biztosan meg lehet tartani.

Nem akarunk itt viccet csinálni ebből a súlyos helyzetből, de felmerül a kérdés: tán cukorból vannak a szombathelyi labdarúgók? Mert még ha a vendég öltözőbe nem is akartak átmenni – vajon miért nem (?) -, ezen az üde tavaszt idéző 12-14 fokos februári kedden valószínüleg megúszták volna a hideg verítékes ruhát és zuhanyt egy-két tüsszentéssel.

Hogy mi jut eszünkbe erről? Leginkább a magyar futball szállóigévé vált mondata, a Puha vagy Jenő! De véletlenül sem a legendás fradista Dalnoki Jenő méltán híres keménysége, sokkal inkább a címben szereplő melléknév miatt…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik