Foci

Eb-selejtező: újra megkaptuk a románokat

magyar-roman-meccs(960x640).jpg (magyar labdarúgó válogatott, )
magyar-roman-meccs(960x640).jpg (magyar labdarúgó válogatott, )

Nizzában tartják a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását. A magyar válogatott a görögök, a románok és a finnek ellen vívhatja ki az Eb-szereplést.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 53 tagországának csapatait nyolc hatos, és egy ötös csoportba sorsolta. Utóbbiba – versenyen kívül – a házigazda és a rendező jogán résztvevő franciák is besorolást kaptak, de az ő mérkőzéseik nem számítanak majd bele a küzdelembe.

Fotó: Twitter/MLSZ

A sorsolást Gianni Infantino, az UEFA főtitkára vezette Ruud Gullit, a hollandok Európa-bajnok aranylabdása, valamint Bixente Lizarazu, a franciák világ- és Európa-bajnok védője segítségével.

Mint kiderült, először az 1. kalapból húztak kiemelteket, majd a 6., az 5. kalap következett és így tovább, végül a 2. kalap volt az utolsó, tehát már egy kész csoportba kaptunk besorolást.

Változás lesz a lebonyolításban, hiszen eddig pénteken és kedden rendeztek találkozókat a selejetősorozatban, szeptembertől viszont csütörtök, péntek, szombat, vasárnap, hétfő és kedd is meccsnap lesz.

A svéd Thomas Ravelli, az orosz Rinat Daszajev, a spanyol José Ángel Iribar és az északír Pat Jennings segített a sorsolás első szakaszában.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Az első kalap tulajdonképpen nem tartogatott meglepetéseket, a kilenc legjobbat szétszórták. A portugálok kerültek az egyetlen ötös csoportba.

A hatodik kalapból a kazahok Hollandia, az andorraiak Bosznia, az újonc Gibraltál pedig Németország mellé került, hiszen a spanyolokhoz nem húzhatták őket a C csoportba. A címvédő így Luxemburgot kapta, San Marino pedig az angolokkal csap össze, ahogy majd a legutóbbi vb-selejtezők során is.

Az újabb szakaszban, az 5. és a 4. kalap sorsolásához a többi között Andreas Köpke és Peter Schmeichel érkezett.

Izland, mint vb-pótselejtezős együttes a hollandok mellé kapott besorolást, az észak-írek pedig majd a görögökkel meccselnek.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A 4. kalapból húzott csapatok közül Wales – márcsak Gareth Bale játéka miatt is – a nem túl erős, B jelű hatosba került, míg a skótok majd a németekkel találkoznak. Schmeichel Örményországot a H csoportba sorsolta az azeriek mellé, de ez politikai okok miatt nem megengedett, így lecsúsztak az I jelű ötösbe.

A 3-as kalapban már igazi nagyágyúk kaptak helyet: a vb-selejtezőkhöz hasonlóan megint lesz török-holland találkozó, míg Lengyelország egyik riválisával, Németországgal csap majd össze.

Az utolsó, magyar válogatottat is érintő kalap kövezkezett. A belgák első számú esélyesei lesznek a B csoportnak, a D jelű hatosban pedig nagy csata lesz a németek mögött a második helyért.

Mi pedig nem voltunk túl szerencsések, hiszen az F csoportban kaptunk helyet: a nehezen feltörthető védekezéssel operáló görögök, a már jól ismert finnek, és az örök rivális románok ellen kell kivívnunk az Európa-bajnoki szereplést. Melletük majd Ferör-szigetek és Észak-Írország lesz az ellenfelünk.

A kilenc-kilenc csoportgyőztes és második, valamint a legjobb csoportharmadik automatikusan kijut a kontinensviadalra, amelyen első ízben 24 együttes léphet pályára. A fennmaradó nyolc csoportharmadik oda-visszavágós rendszerben pótselejtezős párharcokban dönt majd a további továbbjutó helyekről.

A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőcsoportjai

A csoport: Hollandia, Kazahsztán,Izland, Lettország, Törökország, Csehország
B csoport: Bosznia és Hercegovina, Andorra, Ciprus, Wales, Izrael, Belgium
C csoport: Spanyolország, Luxemburg, Macedónia, Fehéroroszország, Szlovákia, Ukrajna
D csoport: Németország, Gibraltár, Grúzia, Skócia, Lengyelország, Írország
E csoport: Anglia, San Marino, Litvánia, Észtország, Szlovénia, Svájc
F csoport: Görögország, Feröer-szigetek, Észak-Írország, Finnország, Románia, MAGYARORSZÁG
G csoport: Oroszország, Lichteinstein, Moldova, Montenegro, Ausztria, Svédország
H csoport: Olaszország, Málta, Azerbajdzsán, Bulgária, Norvégia, Horvátország
I csoport: Portugália, Albánia, Örményország, Szerbia, Dánia, *Franciaország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik