Foci

Döntetlennel mutatkozott be Doll a Fradi élén

Böde Dániel (böde dániel, )
Böde Dániel (böde dániel, )

A Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a Haladás vendégeként a Ligakupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A címvédő Ferencváros a Győrt, a Sopront és a Tatabányát is megelőzte az F csoportban, míg a Haladás a Lombard Pápa mögött a második helyen végzett a G jelű négyesben, így juthatott a legjobb 16 közé.

A két élvonalbeli együttes összecsapásának első félidejében több gól is születhetett volna, a legnagyobb ziccert a 42. percben Szakály hagyta ki, aki a lesre játszó ferencvárosi védők közül lépett ki, ám hét méterről Dibuszba lőtt.

Fotó: MTI

A második játékrészben jobbára a vendégek irányítottak, ám a helyzetkihasználás nem javult, Böde után Besicnek sem sikerült a szombathelyi kapuba találnia.

A vége tehát 0-0 lett, kérdés, hogy ez kinek kedvez igazán a visszavágó előtt.

A korábban lejátszott mérkőzésen a Pápa 5-1-re győzött Kecskeméten, míg a szintén kettő órakor induló Szigetszentmiklós-Szolnok összecsapáson nem született gól. A négy órakor kezdődő Pécs-Paks meccsen már az első félidőben kialakult az 1-1-es végeredmény.

Eredmények – Ligakupa, nyolcaddöntő:

Kecskemét-Pápa 1-5 (0-3)
Haladás-Ferencváros 0-0
Szigetszentmiklós-Szolnok 0-0
Pécs-Paks 1-1 (1-1)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik