Foci

A Magyar Kupára hajt az Újpest

Nebojsa Vignjevics (nebojsa vignjevics, )
Nebojsa Vignjevics (nebojsa vignjevics, )

Öt új idegenlégióssal készül a labdarúgó NB I. jövő heti folytatására az Újpest FC. A nemrég szerződtetett futballistákat pénteken, sajtótájékoztató keretében mutatták be a Szusza Ferenc Stadionban.

Nebojsa Vignjevic vezetőedző azt mondta: sajnos kissé későn érkeztek a játékosok, csak az átigazolási időszak végén sikerült csak megállapodni velük, ugyanakkor ilyen rövid idő alatt is megmutatták, hogy erősségei lehetnek a csapatnak.

“Úgy gondolom, összességében az edzőtábor és a felkészülés jól sikerült, az új futballistákkal pedig egy sikeresebb csapatot tudunk majd építeni” – fogalmazott a szerb szakember.

A tréner kitért a magyar labdarúgó-válogatott összetartásaira is. Amint azt jelezte, mindenképpen szeretné segíteni a kapitány, Pintér Attila munkáját, ugyanakkor szerinte azt is meg kell értenie a szövetségnek, nem akarja, hogy például egyik legjobb játékosa, Simon Krisztián egy ilyen tréning után sérülten térjen vissza a csapatához.


Nebojsa Vignjevic sikeres tavaszban bízik
Fotó: MTI

Roderick Duchatelet elnök a gárda céljairól megjegyezte, korábban voltak problémák az együttesnél, s ez meggátolta a csapatot abban, hogy azt a teljesítményt tudja nyújtani, amit a szurkolók is elvárnak.

“Úgy gondolom, most minőségi futballistákat igazoltunk, s velük sikerülhet pótolni a hiányosságainkat, és akár még a Magyar Kupát is megnyerhetjük” – tette hozzá az elnök.

A 23 éves Jonathan Heris 106 belga másodosztályú bajnoki mérkőzéssel a háta mögött választotta a lila-fehéreket, a szenegáli páros, a támadó Elhadji Badiane Sidibe, valamint a belső védő Lansana Sagna pedig a Racing Club de Dakartól érkezett a klubhoz. Utóbbi futballista korábban az FC Porto utánpótláscsapataiban is lehetőséget kapott. A 19. születésnapját hétfőn ünneplő Nebojsa Kosovic a belga Standard Liege együttesétől kölcsönbe került a csapathoz: a montenegrói U21-es válogatott középpályás korábban a Vojvodinánál egy évig együtt dolgozott a lila-fehérek jelenlegi vezetőedzőjével. Szintén kölcsönbe került a Szusza Ferenc Stadionba a kolumbiai Darwin Andrade, a 23 éves védő ugyancsak Belgiumból érkezett.

Az Újpest 17 fordulót követően öt győzelemmel, hat vereséggel és hat döntetlennel 21 ponttal a tabella tizedik helyét foglalja el az OTP Bank Ligában. A gárda jövő szombaton a Budapest Honvéd otthonában játssza idei első mérkőzését a bajnokságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik