Foci

Nem bírt egymással a Sevilla és a Valencia

Ivan Rakitic (ivan rakitic, )
Ivan Rakitic (ivan rakitic, )

Egy játékvezetői hibákkal tarkított mérkőzésen játszott 0-0-s döntetlent a két spanyol labdarúgócsapat.

Érdekes meccset vívott egymással a Sevilla és a Valencia. Az első félidőben a vendégek főleg kivárásra játszottak, Unai Emery legénysége pedig nem tudott mit kezdeni a mezőnyfölényével, 0-0-val csorgott le az első 45 perc.

A második felvonás elején aztán tíz emberre fogyatkozott a Valencia, a Sevilla pedig még inkább uralta a meccset, majd a 63. percben a gólhoz is közel került a vendéglátó, de Ivan Rakitic büntetőjét védte a kapus.

Még ekkor sem volt minden veszve a Sevilla számára, amely becsülettel rohamozott a végéig, azonban képtelen volt gólt szerezni, ráadásul a hajrában egy újabb büntetőt rúghatott volna, de a játékvezető színészkedés miatt szabadrúgást ítélt kifelé. Maradt a 0-0.

Eredmény – La Liga, 24. forduló

Sevilla – Valencia 0-0
Piros lap: Cherysev (90+3.) illetve Costa (50.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik