Foci

Brazil válogatott focista a Fradiban

A Ferencváros női futballcsapata egyszeres brazil válogatottal erősített.

Giovanna Oliveirát csütörtökön mutatták be a zöld-fehér klubnál. Az FTC azért döntött a 21 éves brazil mellett, hogy a fiatal csapat egyik vezére legyen.

A védő most először szerepel majd európai bajnokságban, a fővárosi együttes pedig a válogatotton keresztül figyelt fel rá.

“Az FTC női labdarúgó-csapatának vezetői elmondták, milyen elképzeléseik vannak a jövőt tekintve. Nagyon szimpatikus volt ez a terv, ezért úgy éreztem, mindenképpen ide kell igazolnom. Az interneten utánanéztem a Fradinak, a csapat kiváló szurkolóit így már meg is ismertem. Megnéztem az edzőkomplexumot, és tudom, hogy nagyon fiatal, ambiciózus együtteshez érkeztem, ahol mindenki győzni akar” – nyilatkozta a fradi.hu-nak a friss igazolás.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Zárásként magáról is elárult néhány dolgot a fiatal labdarúgó, aki nyolcévesen kezdett el focizni.

“Játszottam a Santosban, a Palmeirasban és a Corinthiasban is. Azt azonban tudni kell, hogy Brazíliában nem olyan jók a lehetőségek a női labdarúgók számára. Ebből a szempontból Japán, vagy Korea is sokkal jobban áll. Én azonban Európában szerettem volna futballozni, ezért óriási lehetőség, hogy itt játszhatok. Minden vágyam, hogy bizonyítsak, segítsem a csapatot, és bajnok legyek a Fradival.”

Oliveira 2012-ben három meccsen lépett pályára az U20-as világbajnokságon: az olaszok, a nigériaiak és a koreaiak ellen is végig a pályán volt, ráadásul Nigéria ellen a 87. percben az ő góljával egyenlített a brazil együttes. A felnőtt csapatban eddig egyszer húzta magára a sárga dresszt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik