Foci

Kiütötte a Vidi az ázsiai BL-győztest

Nikolic Nemanja (nikolic nemanja, )
Nikolic Nemanja (nikolic nemanja, )

A Spanyolországban edzőtáborozó székesfehérváriak a Marcello Lippi irányította Guangzhou Evergrandét fektették két vállra.

Neves ellenféllel mérte össze az erejét szerdán a spanyolországi Marbellán edzőtáborozó Videoton, ugyanis az olasz edzőlegenda, Marcello Lippi irányította FC Guangzhou Evergrande ellen meccselt a székesfehérvári alakulat. A kínai együttes tavaly megnyerte az ázsiai Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságon is a döntőig jutott, ahol a Bayern München győzte le végül.

Mind a két csapat támadószellemben lépett pályára, a mozgalmas első félidő közepén pedig a Videoton került előnybe: Gyurcsó ívelt középre egy szabadrúgást, Juhász fejjel továbbította azt, az érkező Vinícius pedig közelről a hálóba lőtt (1-0). A kínaiak a meccs első perceiben egyébként kétszer is betaláltak, de mind a kettőt érvénytelenítették les miatt.

A második játékrészt góllal indította a Vidi, ekkor Nikolic bólintott a kínai kapuba, ismét Gyurcsó beadásából született a találat (2-0). Sőt, a 73. percben ismét a piros-kékek találta be, a csereként az első félidő végén pályára lépő Papp bombázott távolról a hálóba (3-0).

A kínaiaktól egy újabb érvénytelenített lesgólra futotta, majd Arturo Alvárez fejezett be góllal egy egyéni akciót, majd nem sokkal később Zé Luís gurított az alsó sarokba (5-0). A fennmaradó öt percben még a Guangzhou szépített (5-1), azonban így is magabiztos győzelmet ünnepelhetett a Videoton.

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Videoton – Guangzhou Evergrande (kínai) 5-1 (1-0)
Gólszerzők:
Vinícius (21.), Nikolic (47.), Papp (73.), Álvarez (83.), Zé Luis (85.) illetve Muriqui (88.)

Videoton: Pajovic – Szolnoki (Mamadu, 60.), Juhász (Caneira, 60.), Vinícius (Brachi (60.), Stopira (Álvarez, 60.) – Hudák (Papp, 37., Lupeta 84.), Sándor (V. Gomes, a szünetben) – Gyurcsó (Tar, 60.), Haraszti (Oliveira, 34.), Nildo (Kovács, 34.) – Nikolic (Zé Luís, 64.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik