Foci

Pécsre igazol a Vidi csatára

Milan Peric az OTP Bank Ligában szereplő PMFC labdarúgócsapatát erősíti tavasszal.

A pécsi focicsapat az utóbbi időben a nehéz helyzete miatt hallatott magáról. Matyi Dezső, a klub tulajdonosa december végén közölte, hogy nem akar több pénzt a labdarúgócsapatra költeni és a város által ajánlott kondíciókra sem bólintott rá, így a klub sorsa a levegőben lóg. Így vág neki a jelek szerint a tavasznak a PMFC, amely kedden a csapat erősítéséről számolt be: Milan Peric érkezik a Videotontól.

„Sikerült megállapodni a Videotonnal és a játékossal is, Matyi Dezső tulajdonos úr pedig rögtön áldását adta a lehetőségre, így Milan holnap már csatlakozni is fog a kerethez. A játékos szerződtetésére a jelen helyzetünkben csekély esély volt, de sikerült a klub számára nagyon kedvezően megállapodni, a játékosnak és klubjának pedig kedvező a több játék lehetősége. Reményeink szerint a csapat sokat nyer a támadóval és közben mi tovább dolgozunk a hiányposztokon, ha a helyzetünk tisztázódik, tudjunk tovább erősíteni” – idézi a pmfc.hu Feleki Attilát, a pécsiek ügyvezetőjét.

A 27 esztendős, a szerb U21-es válogatottat is megjárt Peric 2010 óta játszik Magyarországon, eleinte Kaposváron rugdosta a gólokat, majd lecsapott rá a Videoton. A székesfehérváriaknál nem kapott túl sok bizonyítási lehetőséget, az előző szezonban meg is fordult kölcsönben a Ferencvárosnál, ahol 16 mérkőzésen négy gólig jutott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik