Foci

A Barca és Real is leigazolná a magyar focistát

Tajti Mátyás (tajti mátyás, )
Tajti Mátyás (tajti mátyás, )

Tajti Mátyás a Barcelona és a Real Madrid ajánlata közül választhat.

Tajti Mátyás decemberben Barcelonában, január végén, február elején pedig a Real Madridnál járt. A katalánok már ajánlottak neki egy hároméves szerződést, Tajti klubja, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia hétfői közleménye szerint pedig a blancók is elégedettek voltak a 15 esztendős, utánpótlás-válogatott középpályás teljesítményével, így ők is vinnék.

A királyi gárda a szükséges lépéseket is megkezdi, már jelezte a PFLA szakmai igazgatójának, a játékos édesapjának, Tajti Józsefnek, hogy a játékos jó teljesítménye miatt tárgyalásokat kezdenének az Akadémiával a szerződtetéséről.


Tajti Mátyás (a kép előterében) a Real Madrid szerelésében
Fotó: pfla.hu

A FIFA 16 éves kortól engedélyezi a fiatalok nemzetközi átigazolását, vagyis a profi szerződés 2014 júniusától léphet életbe, azaz a 16. életévét június 2-án betöltő akadémista a tavasszal még mindenképpen Felcsúton készül majd, és minden bizonnyal pályára lép a hagyományos húsvéti Puskás-Suzuki-Kupán, ahol akár ellenfélként kerülhet szembe a Real U17-eseivel, lehetséges új csapattársaival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik