Foci

Németországból igazolt védőt a Fradi

A német élvonalban szereplő Werder Bremen labdarúgócsapatától Mateo Pavlovic érkezik kölcsönbe a Ferencvároshoz.

Amikor Thomas Dollt kinevezték az OTP Bank Ligában szereplő zöld-fehér gárda élére, sejteni lehetett, hogy lesz majd olyan játékos, aki Németországból teszi át a székhelyét Budapestre. Mateo Pavlovic a Werder Bremen gárdájától érkezik fél évre kölcsönben. Az előző szezonban négy bajnokin is szóhoz jutott, ebben az idényben pedig a brémaiak másodikszámú csapatánál kapott lehetőséget, amely a német negyedosztályban érdekelt.

„Egyetértettünk a játékossal abbank, hogy neki minél több játéklehetőségre van szüksége egy magasabb osztályban. Bízunk benne, hogy Budapesten, Thomas Doll irányításával képes lesz fejlődni” – idézi a brémaiak honlapja Thomas Eichint, a német klub ügyvezetőjét.

A 196 centiméteres Mateo Pavlovic 23 esztendős és középső védő. Gyerekként a Dinamo, majd az NK Zagreb együtteseiben pallérozódott, utóbbiban vált profivá, 2008-tól kezdve öt éven át játszott a horvát élvonalban.

Többszörös korosztályos válogatott, az U17-ben még a bosnyák színeket képviselte, az U19-ben, az U20-ban és az U21-ben azonban már Horvátországot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik