Foci

Szalai nélkül nyert a Schalke

schalke 04 (schalke 04, )
schalke 04 (schalke 04, )

A Bundesliga 19. fordulójában a Bayer Leverkusen három vereség után tudott ismét nyerni, a Schalkéban pedig Szalai Ádám csak a kispadon kapott helyet.

A gyógyszergyáriak hátránya a forduló előtt már 13 pontosra duzzadt a Bayer München mögött, köszönhetően annak, hogy az elmúlt három fordulóban rendre kikaptak. Most viszont ha nem is könnyen, de legyőzték a Stuttgartot: a hazaiak Kießling révén egyenlítettek az első felvonásban, hiszen Leitner már a 12. percben vezetéshez juttatta a svábokat.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A szünet után Derdiyok a 84. percben vette be ismét a vendégek kapuját, így a leverkuseniek csak a hajrában gyűjtötték be a három pontot, de még így is tetemes a lemaradásuk az éllovastól.

A Schalkéban Klaas-Jan Huntelaar kezdett, így Szalai Ádám csak a padról figyelte társait. A gelsenkircheniek Santana és Boateng góljaival verte azt a Wolfsburgot, mely az 50. perctől emberhátrányban focizott. Szalait végül be sem cserélték, de sejthető, hogy amíg a holland támadó egészséges, honfitársunk a padot melegíti majd.

Eredmények – Bundesliga, 19. forduló

Schalke 04-Wolfsburg 2-1 (1-0)
Augsburg-Werder Bremen 3-1 (1-1)
Hoffenheim-Hamburger SV 3-0 (2-0)
Bayer Leverkusen-VfB Stuttgart 2-1 (1-1)
FSV Mainz-Freiburg 2-0 (1-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik