Foci

Aubameyang duplája és a Dortmund győzelme

aubameyang, dortmund (aubameyang, dortmund, )
aubameyang, dortmund (aubameyang, dortmund, )

A Borussia Dortmund 2-1-re győzött a Branuschweig vendégeként a Bundesliga 19. fordulójának nyitómeccsén.

A bajnokesélyesként induló Dortmund a forduló előtt 17 pontos hátrányban volt az éllovas Bayern Münchennel szemben, ami a tavalyi kiélezett csatát követően enyhén szólva is meglepő.

Jelen pillanatban Jürgen Klopp alakulata nemhogy az elsőségért harcol, a második pozíciója is veszélybe került, hisz a mostani helyzet szerint a Leverkusen lenne az ezüstérmes. Így már minden egyes mérkőzés duplán számít a dortmundiaknak.

Fotó: Europress fotóügynökség

A sárga-feketék immár négy meccse nyeretlenek voltak a német élvonalban, így éppen itt volt az ideje már egy sikernek. A találkozó első találatát Aubameyang szerezte fél óra elteltével, Lewandowski passzából lőtt a hazai kapuba.

A szünet után lábra kapott a Braunschweig és Kessel góljával egalizált, ám Aubameyang nem sokkal később ismét villant, így csak rövid ideig tartott a hazai publikum öröme.

A kieső helyen álló újonc a hátralévő időben nem tudott összekaparni még egy gólt, így mindhárom pont a tavalyi BL-döntősé lett.

Eredmény – Bundesliga, 19. forduló

Braunschweig-Dortmund 1-2 (0-1)


Ajánlott videó

Olvasói sztorik