Foci

Neymar újra edzésben

Két héttel bokasérülését követően megkezdte az edzéseket Neymar, az FC Barcelona brazil labdarúgója.

A 21 éves csatár január 16-án, a Getafe elleni Király Kupa-mérkőzésen szenvedett bokaszalag-húzódást, s a felépülése jól halad. A katalán klub pénteken jelezte, hogy a futballista egy-két hét múlva már mérkőzést is játszhat, így vélhetőleg számíthat rá az együttes a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Barcelona az angol bajnokságban éllovas Manchester Cityvel csap össze a nyolc közé kerülésért, s az első találkozót február 18-án rendezik.

“Mindenben az orvosi stáb tanácsai szerint fogok eljárni, ha nem lesz megfelelő állapotban, nem fogom erőltetni a játékát a Manchester City ellen, annak ellenére sem, hogy nyilvánvalóan nagyon fontos számunkra az a találkozó” – mondta Gerardo Martino vezetőedző.

A tavaly nyáron érkezett Neymar eddig tíz gólt szerzett a Barcelona színeiben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik