Foci

Így ütötte ki a Fradi a Bukarestet

Kedden beszámoltunk már róla, hogy a Ferencváros a beleki edzőtábor első meccsén a szebb napokat is megélt, jelenleg román másodosztályú Rapid Bucuresti ellen gálázott (4-0). A videó összefoglaló is megérkezett a meccsről.

Azért érdemes tudni a Rapidról, hogy annyira nem gyenge csapat, sőt. A 2011/12-ben még 4. volt a román élvonalban és az EL-be is kijutott (a Heerenveen búcsúztatta (4-0, 1-0), de a 2012/13-as idény decemberében fizetésképtelen vált a klub. A bajnokságot ugyan a 9. helyen fejezték be, de menet közben tizenhat játékos, valamint az elnök Constantin Zotta is elhagyta a süllyedő hajót. A szövetség a másodosztályba rangsorolta a Rapidot.

Ott jelenleg vezetik a tabellát és jó eséllyel hajtanak a feljutásért.

A mérkőzés után a két gólt szerző Böde Dániel elmondta, jól kezdték a találkozót, majd végig uralták a játékot, az történt, amit akartak. “Megérdemelten nyertünk. A pálya kiváló és az idő is kitűnő volt, rég játszottunk ilyen körülmények között. Jóval masszívabbak voltunk, mint előtte, remélem, ezen az úton tudunk tovább haladni” – nyilatkozta a csatár a fradi.hu-nak.

A Fradira a tervek szerint még három mérkőzés vár Belekben. Pénteken a kazah Irtis Pavlodar, jövő hétfőn a dán Viborg, míg zárszóként csütörtökön a cseh Sigma Olomouc lesz az ellenfél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik