Foci

Pécs: ingyencirkusz az egyeurós ajánlat

pécsi mfc (pécsi mfc)
pécsi mfc (pécsi mfc)

Matyi Dezső, a PMFC-Matias labdarúgócsapatának többségi tulajdonosa elutasította a város tulajdonában lévő Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. által tett egyeurós ajánlatot.

Az üzletember kedden nyílt levélben reagált az ajánlatra, amelyet “megalázónak” nevezett, az eljárást pedig “ingyencirkusznak” minősítette.

“És éppen ezért itt és most megragadom az alkalmat, és kimondom: Uraim, eddig, és ne tovább!” – áll a levélben, amelyben Matyi Dezső hangsúlyozta: “Könnyű kiszámítani, hogy az utóbbi években milyen összeget kellett a labdarúgócsapatra fordítanom a futballklub éves fenntartási költségének sajtóban megjelent összegét figyelembe véve.”

Ugyanakkor jelzi, Pécs polgármestere számos alkalommal támogatásáról biztosította, “és ennyivel lényegében be is kellett” érnie.


Fotó: MTI

Hozzátette: a sajtóban korábban megjelent hírekkel ellentétben a pécsi futballcsapatnak nincs 500 millió forint körüli adóssága:

“Alaposabban meg kellett volna azonban válogatnia az önkormányzatnak a besúgóit, a pécsi futballcsapatnak ugyanis nincs 500 millió forint körüli adóssága, a lejárt tartozások ennek harmadát sem érik el” – olvasható a nyílt levélben.

Matyi Dezső hosszan kritizálja a PSN Zrt. eljárását és leszögezi:
“A tényadatok alapján az “ajánlatnak” nevezett, 1 euros árat tartalmazó közlés megalázó. Nem pusztán annak, aki több, mint hat éven át saját forrásait fordította a labdarúgásra, hanem az összes sportrajongó számára is, akik reménykedtek abban, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata talán komolyan és érdemben segíteni akarja a labdarúgást.”


Fotó: MTI

A levél így végződik:
“Mindezek ellenére összefoglalom a véleményemet: Uraim, nem adom fel, a fair play szabályai szerint NEM Önöké a pálya!”

Matyi Dezső klubtulajdonos tavaly december 27-én jelentette be, hogy a Matias cégcsoport 2014. január 1-től megszünteti a pécsi futball finanszírozását. Páva Zsolt polgármester múlt héten pénteken közölte: a pécsi önkormányzat tulajdonában álló Pécsi Sport Nonprofit Zrt. hétfőn vételi ajánlatot tesz a PMFC-t működtető társaság Matyi Dezső tulajdonában álló üzletrészének megvásárlására. Hétfőn Vári Attila, a PSN Zrt. vezérigazgatója átadta a klubházban az ajánlatot, mint mondta, ez egy euróról és a vélelmezett adósságok átvállalásáról szól.

A PMFC 17 forduló után 25 pontjával hét győzelemmel, négy döntetlennel és hat vereséggel a 7. helyen áll az OTP Bank Liga tabelláján. A bajnokság február 28-án folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik