Foci
josé gomes (josé gomes)

Négyet kapott ukrán ellenfelétől a Vidi

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2014. 01. 25. 18:19

A jó erőkből álló Dnyipro Dnyipropetrovszk már a 2. percben 2-0-ra vezetett a székesfehérvári együttes ellen.

Nem a legerősebb összeállításában állt ki a Videoton az ukrán bajnokság negyedik helyezettje, az Európa Ligában a legjobb 32 közé jutó és ott a Tottenham Hotspurt kapó Dnyipro Dnyipropetrovszk ellen és erre hamar rá is faragott a székesfehérvári együttes, ugyanis Konoplianka vezérletével már a második percben 2-0-ra vezetett az ellenfél.

Sőt, a labda a folytatásban sem volt túl sokat a fehérváriaknál, akik számos labdával ajándékozták meg az ukránokat. Az ukrán csapat mindezt köszönte szépen és becsülettel támadgatott, a félidő előtt pedig még két gólt szerzett, 4-0-ra ment a Dnyipro a szünetben.

José Gomes vezetőedző sorcserére szánta el magát, a második félidő pedig jobban is indult, Kovács István egy lécen csattanó lövéssel jelentkezett. A folytatásra is a kiegyenlített játék volt a jellemző, a játékrész közepén pedig az ukránok is lecserélték a csapatukat. Nem esett már több gól a folytatásban, így már az első félidőben kialakult a 0-4-es végeredmény.

Több magyar csapat is pályára lépett szombaton, így a többi közt az MTK is, amelynek színeiben megszerezte visszatérése utáni eslő gólját Torghelle Sándor. A fővárosiak a Csákvárt verték 3-0-ra.

Az Újpest 3-0-ra verte a Soroksárt, a DVSC-TEVA kikapott a másodosztályú Kisvárdától, a Vasas pedig legyőzte a Mezőkövesdet.

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Videoton – Dnyipro Dnyipropetrovszk 0-4 (0-4)
Gólszerzők:
Sleznov (1.), Konoplianka (2.), Giuliani (35.), Cheberyachko (38.)

Videoton I. félidő: Pajovic – Szolnoki, Caneira, Stopira, Nildo – Papp, V. Gomes – Oliveira, Haraszti, Lupeta – Zé Luis

Videoton II. félidő: Calatayud – Brachi, Juhász, Vinícius, Mamadu – Sándor, V. Gomes – Gyurcsó, Kovács, Álvarez (Zsótér, 72.) – Nikolic

További eredmények:
Vasas – Mezőkövesd 2-0
Újpest – Soroksár 3-0
DVSC-TEVA – Kisvárda 0-1
MTK – Csákvár 3-0

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.