Foci

Most akkor ki menti meg a Pécset?

pécsi mfc (pécsi mfc)
pécsi mfc (pécsi mfc)

Matyi Dezső, a PMFC többségi tulajdonosa nyílt levelet fogalmazott meg, miszerint jó lenne, ha valaki vele is közölné a változásokat.

Nemrég a Sport24 is megírta, két befektetői csoport is jelentkezett, hogy megmentenék a pécsi futballklubot, legalábbis ezt Bánki Erik, fideszes politikus, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi tagja árulta el.

Matyi Dezső – aki nem akar több pénzt költeni a klub felvirágoztatására – emiatt nyílt levelet juttatott el a bama.hu-nak, ugyanis nem tetszik neki, hogy Bánki többet tud a csapat helyzetéről, mint a klubelnök.

A levelet változtatás nélkül közöljük.

Matyi Dezső nyílt levele

„Az Új Dunántúli Napló közéleti napilap 2014. január 16. napján címlapon közölte, hogy a PMFC futballcsapata támogatására befektetők jöhetnek. Az újságcikkből kiderül, hogy a csapat megmentője nem Bánki Erik, vagy valamely érdekeltsége, és nem is Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata lesz. Bánki Eriknek az újságcikk szerint tudomása van arról, hogy két társaság is érdeklődik a csapatot működtető cég iránt. A ’Fidesz baranyai erős embere’ többet tud a csapat ’potenciális megmentőiről’, mint a PMFC elnöke, és a futballcsapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa. Örömmel venném, ha a részesedéseim értékesítésével kapcsolatos információit, szándékait Bánki Erik Úr a jövőben velem osztaná meg, de kérem, ezt ne a sajtó útján tegye meg!

„A városvezetés látni szeretné, hogyan is áll a cég” olvasható a hangzatos alcímben, majd kifejtésre kerül, hogy az önkormányzat pénzügyi osztályának revizorai megkezdték a klubot működtető kft. átvilágítását, később azonban a klubnál nem járultak hozzá tevékenységük folytatásához, és a revizorok a számomra adott határidő lejárta után sem dolgozhatnak tovább.

A pécsi futballcsapatot működtető társaság jogszerűen és törvényesen működik, az „átvilágítást” az önkormányzat nem kezdte meg, és nem is kaptam a cikkben említett határidőt. Az önkormányzat számára mindig biztosítottuk a törvény szerinti jogai gyakorlását. A klub mindennapi működése, a közteherviseléssel összefüggő kötelezettségek teljesítése, és nem utolsó sorban az üzleti érdekek és titok védelme nem teszi azonban lehetővé azt, hogy a kisebbségi tulajdonos ultimátumként megfogalmazott igényeinek a társaság azonnal és teljes körben eleget tudjon tenni. A fentiekről a klub írásban tájékoztatta Polgármester Urat, felhívtuk ugyanakkor a Polgármester Úr figyelmét arra is, hogy az önkormányzat a klub vonatkozásában a vállalkozás egyik tagja, és nem hatóság, és tagként az „átvilágítási” – valójában iratbetekintési – jogát nem gyakorolhatja visszaélésszerűen.

Tájékoztattuk Polgármester Urat arról is, hogy az önkormányzat számára biztosítjuk a törvény szerint megillető jogok gyakorlását, azt nem gátoljuk, és nem akadályozzuk meg. A klub a levelére választ nem kapott, hanem a sajtóból értesült arról, hogy az átvilágítás megakadályozása az önkormányzat befektetőkeresésben való közreműködését ellehetetleníti, valamint minden további segítségnek is gátja lehet. A pécsi önkormányzat az elmúlt 7 évben nemigen jelent meg a közvélemény előtt a PMFC tulajdonosaként, a tulajdonosi jogait és kötelezettségeit – értve ezalatt különösen a csapat támogatását, és finanszírozását – nem tartotta kiemelkedően közérdekűnek.

A befektetőkeresésben való közreműködés, valamint minden további önkormányzati segítség valós gátja tehát véleményem szerint nem az átvilágítás jogszerű folyamatának lefolytatására vonatkozó igény részünkről történt megfogalmazása, hanem sokkal inkább az önkormányzat pécsi labdarúgással kapcsolatban hosszú évek óta tanúsított közönye.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik