Foci

Négynél állt meg a Juve és a Roma

juventus (juventus)
juventus (juventus)

A Serie A 19. fordulójában a tabella első három helyezettje is nyerni tudott.

A harmadik pozícióban álló Napoli a Verona otthonába látogatott abban a reményben, hogy sikerül begyűjteni a három pontot és tartani tudják a lépést két riválusokkal.

A kékek a saját részüket le is tudták, hiszen Mertens, Insigne és Dzemaili találatai révén 3-0-ra diadalmaskodtak, így átmenetileg a második helyre ugrottak előre.


Fotó: AFP

De csak rövid ideig, hiszen a Roma szintén nyerni tudott: a meccset emberhátrányban befejező Genoát intézték el 4-0-ra a Farkasok úgy, hogy mind a négy gól más játékos nevéhez fűzödik. Florenzi, Totti, Maicon és Benatia ünnepelhetett a fővárosi együttesben.

Szintén négy találatot ért el vasárnap az éllovas Juventus is, hiszen a Zebrák a Cagliari vendégeként végeztek 4-1-re. A torinóiaknál Llorente duplázott, de a csereként beállt Marchisio és Lichtsteiner – utóbbi két gólpasszt is kiosztott – is a hálóba talált.

A sorrend így nem változott az élen, a Juve előnye nyolc pont a Roma, tíz a Napoli előtt.

Eredmény – Serie A, 19. forduló

AS Roma-Genoa 4-0 (3-0)
Atalanta-Catania 2-1 (0-0)
Cagliari-Juventus 1-4 (1-1)
Verona-Napoli 0-3 (0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik