Foci

Megvan, hol folytatja Torghelle Sándor

Torghelle Sándor (torghelle sándor)
Torghelle Sándor (torghelle sándor)

Az OTP Bank Ligában szereplő MTK labdarúgócsapatához igazolt a magyar támadó, aki a szezon végéig írt alá.

Torghelle Sándor és előző klubja, a bajnoki címre törő Videoton útjai az ősszel váltak el egymástól, így a korábban a többi közt az MTK-t és a Budapest Honvédot is erősítő labdarúgó szabadon igazolhatóvá vált. Napok óta lehetett róla hallani, hogy ismét visszatérhet a fővárosi kék-fehérekhez, hétfőn pedig a hivatalos bejelentés is megtörtént.

„Újra az MTK-t erősíti Torghelle Sándor. A 31 esztendős támadó a szezon végéig írt alá klubunkhoz. A csatár kilenc év után tért vissza a Hidegkuti-stadionba” – olvasható az mtkhungaria.hu oldalon.


Torghelle Sándor képviseli majd a rutint az MTK-nál
Fotó: MTI

Ez a nagy bejelentések napja az MTK-nál, ugyanis nemrég írtunk róla, hogy új tulajdonos érkezett a klubhoz, amely 2015 júniusáig hosszabbított Garami József vezetőedzővel. Sőt, a Nemzeti Sportnak Domonyai László elmondta, hogy szeretnék leigazolni a válogatott összetartásra is meghívott Vass Ádámot, aki jelenleg a belga élvonalban légióskodik. A középpályással szerdán egyeztet a vezetőség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik