Foci

Pintér már januárban keretedzést tart

pintér attila (pintér attila)
pintér attila (pintér attila)

Az újonnan kinevezettt szövetségi kapitány kérésére az MLSZ összehívta az NB1-es klubbok képviselőit. A találkozó célja az eddiginél szorosabb együttműködés kialakítása a válogatott és a klubbok között. Megígérték neki.

Vági Márton főtitkár bevezetőjében elmondta: a szövetségi kapitány összeállított egy programtervet a következő hónapokra, de ennek megvalósítása kizárólag az NB I-es klubok támogatásával jöhet létre. Ezért a szövetség meghatározott időközönként összehívná a klubok vezetőit, ez által is könnyítve a kapcsolattartást.

Pintér Attila szerint az egyik ok, amiért a válogatott szűk három évzizede nem tud kijutni egyetlen világversenyre sem, az a klubok és a szövetségi kapitány közötti párbeszéd, az együttműködés hiánya. Ezen változtatva szorosabb összefogást remél.


Pintér Attilát szóban támogatják a klubok képviselői. Majd meglátjuk a gyakorlatban ez mit jelent.
Forrás mlsz.hu

Hozzátette, a nemzeti csapat szereplése függ a hazai futballszakmától, ezért sikereket csak úgy érhet el a válogatott, ha a klubok és az edzőkollégáik hajlandóak segíteni ezt a munkát. Ezért arra kérte az edzőket, hogy a tavaszi szezonban kéthetente tartandó válogatott összetartásra engedjék el játékosaikat.

Az edzők támogatásukat biztosították, de kérték,hogy a nemzeti csapat stábja ne hagyja figyelmen kívül az egyesületek igényeit sem.

Január 6-án találkozik először a válogatott keret, majd 13-án és 20-án is összehívja a játékosait Pintér Attila. Januárban kétnapos edzőtáborok lesznek, majd később egy-egy hétfői napon kerülne sor a keret közös gyakorlására.

Végül Pintér Attila javaslatokat kért az klubedzőktől arra vonatkozóan, hogy saját csapatukból kiket tartanak alkalmasnak a felnőtt illetve az U21-es kerettagságra. Ezt ugyanis szeretné figyelembe venni a bő keret kijelölésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik