Foci

Ez nem történt meg idén az NB1-ben

ferencváros-újpest (ferencváros-újpest)
ferencváros-újpest (ferencváros-újpest)

Az év végén mindenki a statisztikákat bújja, keresvén a választ arra, hogy ki miben volt a legjobb, legügyesebb, legbátrabb és a többi. Mi fordítottunk a kockán, és – ha lehet így fogalmazni – az OTP Bank Liga meg nem történt eseményeit gyűjtöttük össze egy helyen.

Persze nem elhanyagolható, hogy a Győri ETO negyven év után tudott újra bajnoki címet nyerni, a Siófok és az Eger helyét pedig a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia vette át a 2013/14-es szezonra az NB1-ben, ezekről a tényekről már nem tudunk új információt szolgáltatni a magyar focit szerető embereknek.

Azonban az esztendő végén mélyebben beleástuk magunkat a statisztikákba, s találtunk egyet, s mást, ami kisebb-nagyobb meglepetésre nem történt meg a magyar élvonalban majd 365 nap alatt.

Nem túl fényes mutató a Kaposvár számára, hogy az együttes egyszerűen nem tudott két egymást követő meccset megnyerni az NB1-ben. Ugyan előfordult, hogy egy-egy élvonalbeli sikert követően a Ligakupában vagy a Magyar Kupában is nyerni tudtak a kaposváriak, arra egyszer sem volt példa a 2012/13-as szezon tavaszi, sem a 2013/14-es idény őszi fordulóin, hogy két egymás utáni találkozón hat pontot gyűjtött volna Prukner László alakulata.

A kaposváriaknak nem könnyű az élete
Fotó: MTI

Az MTK sem lehet büszke a támadójátékára, hisz a fővárosi együttessel egyszer sem fordult elő, hogy háromnál több gólt rámoljon ellenfelének. A kék-fehérek még márciusban az Egernek, júniusban a Debrecennek, júliusban a Mezőkövesdnek, valamint novemberben a Kecskemétnek lőttek hármat, négyszer viszont – az NB1 mezőnyéből egyedüliként – képtelenek voltak betalálni 2013-ban a bajnokságban.

A Ferencváros azonban nem panaszkodhat, a zöld-fehérek úgy játszották végig az esztendőt, hogy kétszer egymás után egyszer sem kaptak ki saját pályájukon kívül. A Fradi elvérzett a Honvéd és a Győr vendégeként még tavasszal, valamint ősszel a Debrecen és a Puskás Akadémia otthonában is, de ezeket a vereségeket rendre döntetlen vagy győzelem követte a következő idegenbeli mérkőzésen.

Idegenben jól megy a Fradinak
Fotó: MTI

Mondhatni bravúros évet futott a Videoton csapata, a székesfehérváriak ugyanis egyetlen egyszer sem kaptak ki kétgólos különbséggel. A 2012/13-as szezon erre az évre eső részében a Vidi háromszor szenvedett el vereséget az OTP Bank Ligában, mindhárom alkalommal egyaránt 2-1-re a Diósgyőr, a Debrecen és a Pécs ellen. Ami a jelenleg zajló idényt illeti, a Fehérvár négyszer is elbukott már, de a Debrecen, a Honvéd, a Kaposvár és a Ferencváros is csak a legminimálisabb különbséggel tudott győzni José Gomes alakulatával szemben.

Végül, de nem utolsó sorban, ha a 2013/14-es szezon őszét nézzük, akkor egy szembeötlő adatra bukkanhatunk rá: 17 forduló után még nem végződött egyetlen mérkőzés sem 0-0-s eredménnyel. Tán legközelebb ehhez a Pápa-Diósgyőr mérkőzés állt, akkor a 89. percben Nagy öngóljával szerezték meg a vezetést és ezzel a győzelmet a miskolciak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik