Foci

A bajnokságban vigasztalódott a Juventus

Carlos Tévez (carlos tévez, )
Carlos Tévez (carlos tévez, )

A mesterhármast jegyző Carlos Tévez vezette torinóiak 4-0-ra nyertek hazai környezetben a Sassuolo ellen a Serie A-ban.

A hét közben kiesett a Bajnokok Ligájából az olasz bajnok, mivel a kedden kezdődő, de váratlan havazás miatt félbeszakadt, végül szerdán befejeződött Galatasaray elleni mérkőzésen 1-0-ra kikapott és a harmadik lett a csoportjában. A torinóiaknak maradt az Európa Liga, na meg a bajnokság, melyben a Sassuolo látogatott a Juventus stadionjába.


Carlos Tévez mesterhármast jegyzett
Fotó: AFP

Egy félidő után már tudni lehetett, hogy itt a hazaiak fognak nyerni, Antonio Conte csapata úgy vezetett 3-0-ra, hogy akár nagyobb is lehetett volna a különbség. Mindenesetre Carlos Tévez duplázott és Federico Peluso is betalált az első 45 percben.

A fordulás után Arturo Vidal előtt adódott két ígéretes lehetőség, majd jött a 68. perc és ismét Tévez, aki saját maga harmadik, a Juve negyedik gólját szerezte meg. Az utolsó jó húsz percben még akadt pár lehetősége a Juventusnak, de a végeredmény maradt a 4-0.

Eredmény – Serie A, 16. forduló

Juventus – Sassuolo 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Tévez (15., 45., 68.), Peluso (28.)

Videó – a Juventus győzelme:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik