Foci
Kovácsik Ádám (kovácsik ádám, reggina, )

90 milliót nyert a Fradi egy peren

Pénzhez jut a Ferencváros, mivel a svájci Sportdöntőbíróságon (CAS) megnyerte a régóta húzódó perét az olasz Reggina Calcioval szemben.

A zöld-fehérek azért perelték be tavaly márciusban az olasz másodosztályban érdekel Regginát, mert a 2007-ben, még 16 évesen hozzájuk igazolt Kovácsik Ádám után nem fizették meg a szerződésben foglalt vállalásaikat.

A Ferencváros tájékoztatása szerint a 22 éves kapust még 2007-ben olyan feltételekkel adták el a másodosztályú olasz egyesületnek, hogy ha ötször lehetőséget kap a felnőtt csapatban, akkor a Ferencvárost 150 ezer euró illeti meg, majd a tizedik fellépése után is ekkora összeget kell kapnia a magyar klubnak.

A játékos 2012 januárig már több mint tízszer pályára lépett, így a zöld-fehérek akkor felvették az olaszokkal a kapcsolatot. Ők először részletfizetési lehetőséget kértek, amibe bele is mentek a zöld-fehérek, de  többszöri ügyvédi felszólítás ellenére sem fizettek, így az FTC feljelentette őket a FIFA-nál.

Utóbbi nem történt meg, így a Fradi feljelentette az olasz klubot.

A tárgyaláson dr. Berzeviczi Attila, a Zrt. igazgatósági elnöke, egyben jogi képviselője, továbbá Orosz Pál, a Zrt. vezérigazgatója képviselték a Fradit – írja a fradi.hu. Kovácsik jelenleg a Carpinál szerepel kölcsönben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.