Foci

Pontot rabolt az Udinese

udinese (udinese)
udinese (udinese)

Az Udinese kétgólos hátrányt ledolgozva 3-3-as döntetlent ért el a harmadik helyen álló Napoli vendégeként.

A Serie A 15. fordulóját dobogós helyről kezdte meg a Napoli, míg az Udinese csak a középmezőnyből várta a találkozót. Éppen emiatt nem volt meglepő, hogy a hazaiak már az első félidőben 2-0-ra megléptek Pandev duplájával. A fekete-fehérek azonban a szünet előtt szépítettek, ám ehhez az kellett, hogy Fernandez saját kapuját vegye be.

A fordulást követően aztán Fernandes révén már egyenlítettek is a vendégek, majd megint a Napolinál volt az előny, végül Basta a 80. percben állította be a 3-3-as végeredményt.

A döntetlennel a Napoli maradt a harmadik, pedig egy esetleges sikerrel beérték volna pontszámban a Romát.

Eredmény – Serie A, 15. forduló

Napoli – Udinese 3-3 (2-1)
Gólszerzők: Pandev (38., 41.), Dzemaili (71.) illetve Fernandez (45.-öngól), Fernandes (70.), Basta (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik