Foci

Ez lehet a világbajnokság legütősebb csoportja

Neymar (neymar, )
Neymar (neymar, )

Csütörtökön megtartották a 2014-es világbajnokság csoportkörének próbasorsolását. Lenne tippünk a halálcsoportra.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Brazíliában megtartotta a pénteki ceremónia próbáját a végleges kalapbeosztások alapján.

Eszerint a házigazdáké lenne az egyik legerősebb kvartett, amire valljuk be, az éles sorsolás során kevés az esély, hiszen Neymarék mellé az olaszokat, a franciákat és az ausztrálokat húzták be, vagyis a három nagyágyúból egy biztos, hogy nem jutna be az egyenes kieséses szakaszba. Szintén pikáns kvartett lett a képzeletbeli E csoport, hiszen ide a címvédő spanyolok kerültek csütörtökön, melléjük pedig megérkezett Anglia, Elefántcsontpart és Dél-Korea.


A brazilok a legesélyesebbek…
Fotó: AFP

A valódi sorsolást a FIFA pénteken 17 órától tartja, a kalapbeosztások során pedig megpróbáltuk mi is összeállítani az általunk vélt legbrutálisabb négyeseket.

Kétségtelen, hogy az első kalapból az spanyol-brazil-német trió a legerősebb, de talán a hazai pálya előnye miatt a brazilok felé billen el a mérleg nyelve, így hozzájuk kerestünk ellenfeleket. A Selecao, mivel nem kaphat dél-amerikai válogatottat, ezért Elefántcsontpart tűnhet a legerősebb ellenfélnek a második kalapból, ám mivel a FIFA a csoportsorsolások előtt közvetlenül az egyik európai válogatottat – sorsolás útján – áthelyezi a negyedikből a másodikba, ezért az angolok, az olaszok, a hollandok vagy a franciák kerülhetnek oda Neymarék mellé, mint az történt is a próbán.

… de a spanyol-siker sem lenne meglepő
Fotó: AFP

Mi a hollandokat gondoljuk a négy európai közül a jelenlegi legerősebbnek, míg a harmadik kalapból az Egyesült Államok érkezne. Végül ismét egy európai következik, így simán befuthatnak az olaszok is, vagyis a Sport24 szerint a Brazília, Hollandia, Egyesült Államok, Olaszország négyes lehetne a világbajnokság halálcsoportja.

A próbasorsolás eredménye

A csoport: Brazília, Olaszország, Ausztrália, Franciaország
B csoport: Uruguay, Nigéria, Egyesült Államok, Horvátország
C csoport: Argentína, Ghána, Costa Rica, Oroszország
D csoport: Svájc, Chile, Japán, Görögország
E csoport: Spanyolország, Elefántcsontpart, Dél-Korea, Anglia
F csoport: Kolumbia, Kamerun, Honduras, Hollandia
G csoport: Németország, Ecuador, Irán, Portugália
H csoport: Belgium, Algéria, Mexikó, Bosznia-Hercegovina

Ajánlott videó

Olvasói sztorik