Foci

Platini sárga lap helyett kiállításokat osztogatna

Michel Platini (michel platini, )
Michel Platini (michel platini, )

A rögbiben alkalmazott rendszerhez hasonlóan 10-15 perces kiállításokkal büntetné sárga lapok helyett a szabálytalankodó játékosokat Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

A francia sportvezető az AS című spanyol sportnapilapnak csütörtökön azt mondta, olyan módon változtatná meg a figyelmeztetések rendszerét, hogy a szabálytalanságot elkövető játékos az adott mérkőzésen “le is töltené” büntetését.

“Ez azt jelenti, hogy az ellenfél azonnal előnyhöz jutna, és nem fordulhatna elő, hogy a sárga lapok összegyűjtése után egy másik találkozón, egy másik rivális ellen nem léphet pályára egy játékos” – nyilatkozta Michel Platini. Hozzátette: ez csupán egy ötlet, amelyet fejleszteni kell még, és meg kell vizsgálni, hogy jót tesz-e a játéknak.

A jelenlegi rendszerben egy futballistát akkor büntethetnek eltiltással, ha előre meghatározott számú sárga lapot gyűjt össze a szezon egy bizonyos részében.

Platini arról is beszélt, hogy szerette volna, ha a nemzeti kupák győztesei kapnának egy helyet a Bajnokok Ligája következő idényében, ezt az ötletét azonban a tagországok képviselői közül nem támogatták elegen ahhoz, hogy meg is valósuljon.


Michel Platini ötlete első blikkre hajmeresztőnek tűnik
Fotó: DPPI

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szintén csütörtökön azt mondta, nem látja értelmét Platini ötletének a sárga lapok eltörléséről:

“Nem értem, miért kellene a játékvezetésben ilyen módosítást elvégeznünk, hiszen minden szabályt világosan lefektettünk már.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik