Foci

20 milliós lelépési pénzt kap a Fradi edzője

ricardo-moniz(1)(210x140)(1).jpg (ricardo moniz)
ricardo-moniz(1)(210x140)(1).jpg (ricardo moniz)

A klub olcsón megúszta, hiszen Ricardo Monizt 2016-ig kötötte szerződés a tabella hetedik helyén álló zöld-fehérekhez.

A Borsonline úgy értesült, nagyjából 20 millió forint „bánatpénzt” fizet a Fradi a vasárnap menesztett Ricardo Moniznak. Két információ ismeretében az összeg koránsem tűnik nagynak. Egyrészt szeptemberben még hatalmas volt az összhang és az elégedettség, ezért 2016-ig hosszabbította meg a klub vezetése az edző szerződését.

Másrészt a csapatot korábban a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezető Novák Dezső egy tévéműsorban azt mondta, úgy hallotta, Moniz évi 600 ezer euróba, nagyjából 150 millió forintba fáj a Fradinak.

A határozott idejű szerződések sajátossága, hogy az idő előtti felbontás esetén a szerződés végéig jár a munkabér függetlenül attól, hogy az alkalmazott már nem tölti be a szerződésben szereplő munkakört. Hacsak nincs benne erre vonatkozó kitétel.

A borsonline információi szerint a Fradi ügyvédei előrelátóak voltak, hiszen úgy tudni, a megállapodásban szerepel egy három hónapos felmondási díj passzus. Ezek szerint a 20 millió háromhavi bért takar, így megdől Novák Dezső állítása is, az edző bére nagyjából évi 300 ezer euró, azaz 90 millió font lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik