Foci

Robben győztes gólt lőtt, majd lesérült

Arjen Robben (arjen robben, )
Arjen Robben (arjen robben, )

A Bayern München labdarúgócsapata Augsburgban nyert 2-0-ra és bejutott a Német Kupa negyeddöntőjébe. A holland szélsőt a 16. percben le kellett cserélni.


Arjen Robben keveset volt a pályán, mégis meghatározó alakja volt a meccsnek
Fotó: AFP

Mint ahogyan a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában, úgy a Német Kupában is címvédőként szerepel a Bayern München együttese, amely az első két kört sikerrel vette és a nyolcaddöntőben is esélyesnek számított az Augsburg elleni párharcban. Nos, nem is kellett sokat várni a vendégek vezető góljára, Arjen Robben már a negyedik percben betalált, igaz némi szerencse is kellett a találatához.

A holland nem sokkal később a kapussal ütközött egy ártalmatlannak tűnő szituációban és le is kellett cserélni már a 16. minutumban – a térdét fájlalta. A társak a folytatásban magabiztosan gurigáztak és ugyan vezettek pár akciót, olyan nagy veszélyt nem jelentettek a hazai kapura. Azért így is összejött a második találat, egy szöglet után Thomas Müller szerzett furcsa mozdulattal gólt, ezzel el is döntve a továbbjutást.

Ott lesz a legjobb nyolc között a Freiburg otthonában diadalmaskodó Bayer Leverkusen, az Ingolstadtot legyűrő Wolfsburg (Hajnal Tamás végig a pályán volt előbbi csapatban), valamint a Sandhausent 4-2-re verő Frankfurt is.

Eredmények – Német Kupa, nyolcaddöntő

Augsburg – Bayern München 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Robben (4.), Müller (78.)

Freiburg – Bayer Leverkusen 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Günter (19.) illetve Kruse (1.), Can (77.)

Wolfsburg – Ingolstadt 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Naldo (66.), Olic (89.) illetve Caiuby (17.)

Frankfurt – Sandhausen 4-2 (1-0)
Gólszerzők: Joselu (19., 49. – 11-esből, 90+2.), Kadlec (72.) illetve Rode (64. – öngól), Tüting (66.)

A győztesek továbbjutottak.

Videó – A Bayern góljai:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik