Foci

Belga, holland vagy norvég lehet a Fradi új edzője

orosz pál (orosz pál, )
orosz pál (orosz pál, )

Javában zajlik a vasárnap elküldött Ricardo Moniz utódjának keresése a Ferencváros labdarúgócsapatánál. Már több nevet is bedobott a sajtó.

Szombaton a Ferencváros hazai környezetben kapott ki 2-1-re a PMFC-Matiastól, rá egy napra pedig megköszönték a vezetőedző, Ricardo Moniz munkáját a zöld-fehér klubnál. A vezetők azt ígérték, hogy még idén megnevezik a szurkolók körében kedvelt holland utódját, szerdán a magyar médiában pedig csak úgy záporoztak a nevek.

Már meg is van a Fradi új edzője?

A csakfoci.hu például egyetlen jelölt, a norvég Trond Sollied köré építette fel a cikkét, aki a magyar drukkereknek onnan lehet ismerős, hogy az előző idényben, amikor a Videoton bejutott az Európa Liga csoportkörébe, akkor a selejtezőben búcsúztatta a Gentet – a norvéggal a kispadon. A belga csapatnál egyébként háromszor is bizalmat szavaztak Solliednek, aki a többi közt a Rosenborgnál, az Olympiakosz Pireusznál és a Heerenvennél is dolgozott korábban, míg legutóbb Törökországban vállalt munkát. 4-3-3-as felállásban szereti játszatni a csapatait.

A labdarúgásra szakosodott portál szerint a kapcsolatfelvételen már túl vannak az érintettek, Sollied pedig a napokban Magyarországra érkezhet, mivel nyitott a munkára.


A csakfoci.hu szerint Trond Sollied már több, mint csak egy jelölt
Fotó: AFP

A Blikk belga-holland vonalról ír, a bulvárlap ráadásul több lehetséges jelöltet is felvetett. Georges Leekens és Franky Vercauteren volt már Belgium szövetségi kapitánya, velük ráadásul a klub állítólag már fel is vette a kapcsolatot, mint ahogyan a korábban az Anderlechtet irányító Hugo Broosszal is. Hollandiából Ton du Chatinier, vagy a magyar válogatottat nem is olyan rég gardírozó Erwin Koeman érkezhet.

Jelöltekből tehát nincsen hiány, Orosz Pál pedig már többször leszögezte, hamarosan megnevezik az FTC új vezetőedzőjét.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik