Foci

40 milliárdból újulnak meg a magyar focipályák

MLSZ (mlsz, )
MLSZ (mlsz, )

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2016-ig szóló létesítményfejlesztési koncepciójának költsége 40 milliárd forint, ezen összeg mintegy felének felhasználásáról döntött kedden a kormány.

Az elfogadott összeg tehát nem új forrást jelent, hanem a program elindulását, amelyet a stadionok gyors felújítása követ – áll az MLSZ honlapján.

Az MLSZ még Michel Platini UEFA-elnök szeptemberi látogatásakor jelentette be a programot: a szervezet felmérte a pályák és azok kiszolgáló létesítményeinek állapotát, ezeknek a 25-30 százaléka kapta meg a jó színvonalú minősítést. A fejlesztések nagyjából 1000 amatőr pályát érintenek majd, ezen felül 27 profi létesítményt is megújítanak, ebből négy 8 és 14 ezer férőhely közötti, négy-öt 8 és 6 ezer közötti, a többi pedig ez alatti stadion. Orbán Viktor miniszterelnök akkor elmondta, a mostani döntés nem befolyásolja a már folyó építkezéseket, így a debreceni, a ferencvárosi, a szombathelyi, vagy éppen a diósgyőri aréna munkálatait.

A fejlesztési tervek tartalmaznak egy úgynevezett budapesti csomagot is, eszerint Budán és Pesten két futballcentrum jön majd létre, ezek mellett összesen 70 pályát építenek.

Az MLSZ szerint a program arra hivatott, hogy a magyar futball több évtizedes infrastrukturális lemaradást felszámolja, és olyan körülményeket teremtsen, hogy újra vonzó legyen a futball közege és így a férfiak mellett mind több gyermek és nő válassza sportágául a labdarúgást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik