Foci

Halálos tragédia a foci-vb egyik stadionjában

Itaquerao Stadion (itaquerao stadion, )
Itaquerao Stadion (itaquerao stadion, )

Leszakadt szerdán a jövő évi labdarúgó-világbajnokság nyitó mérkőzésének helyt adó Sao Pauló-i Itaquerao Stadion tetőszerkezetének egy darabja, a balesetben legalább három ember életét vesztette.

A helyi tűzoltóság képviselője egy rádiónak elmondta, hogy egy daru omlott össze a fémszerkezet tetején. A televíziós felvételek alapján egy hatalmas fém darab zuhant rá a lelátóra az aréna keleti oldalán, s a nézőtér mellett a nagykivetítő is megsérült.

A stadionban az építkezést most fejezték volna be, ám így minden bizonnyal nem tudják majd átadni a nemzetközi szövetség által kijelölt decemberi határidőig.

A stadiont birtokló Corinthians klub közleményben fejezte ki sajnálatát a történtek miatt, míg az építtető cég azonnal jelezte, hogy a vizsgálatot indított, melynek célja, hogy kiderítse, mi okozta a tragédiát.


Így fest a tragédia helyszíne
Fotó: MTI/AP

A brazíliai világbajnokság szervezői hosszú ideje futnak versenyt az idővel, hogy valamennyi stadion készen álljon a FIFA által megadott határidőre, ennek ellenére a 12-ből az Itaquerao mellett további öt aréna nem készült még el. Ráadásul a hat közül éppen a Sao Pauló-i létesítményben álltak legjobban a munkálatok.

Videó – Részlet a híradóból:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik