Foci

Moniz: Ez nem a mi stílusunk

Edzői értékelések a magyar labdarúgó-bajnokság vasárnapi mérkőzéseit követően.

Vasárnap a 2-2-es döntetlenek napja volt az OTP Bank Ligában: két összecsapást rendeztek a játéknapon és mindkettő ezzel az eredménnyel végződött. Először Miskolcon rendeztek egy rangadót, ugyanis a bajnokságban a harmadik helyen álló Diósgyőr fogadta a Videotont.

„Azt gondolom, hogy kiszolgáltuk a közönségünket, nagyon jó meccset játszottunk. Mindenki több mint száz százalékot nyújtott ezen a nehéz talajon, véleményem szerint megérdemeltük volna a győzelmet. Sajnos két hiba is volt, de ilyen a foci, büszke vagyok a csapatra, mert kulturált, szép támadófocit játszottunk. Többet érdemeltünk volna az egy pontnál, de ameddig a dobogón állunk, nem fogunk sírni. Nagyon büszke vagyok a csapatra és az eddig elvégzett munkára” – értékelt a lefújást követően Szivics Tomiszláv.

José Gomesnek, a székesfehérváriak portugál mesterének is tetszett a mérkőzés:

„Két nagyon jó csapat játszott egy remek mérkőzést. Mindkét együttes győzelemre játszott. A körülmények megnehezítették a játékot, de amit ez a talaj megengedett, abból a maximumot sikerült kihoznunk. Persze voltak hibáink, de a két gólon kívül volt több nagy helyzetünk is. Ha nem ilyen az idő és a pálya talaja, akkor egy még ennél is jobb mérkőzést láthattak volna a nézők. Ha ősszel minden a jó úton haladt volna, akkor most körülbelül 3 ponttal több lenne a nevünk mellett. Azonban biztos vagyok abban, hogy a bajnokság hátralévő részében ezeket a pontokat vissza fogjuk szerezni!” (vidi.hu)

DVTK – Videoton 2-2:

A 15. fordulót és ezzel a bajnokság első felét a Ferencváros paksi vendégjátéka zárta, ám a csapatoknak meg kellett elégedniük az 1-1 ponttal a tolnai dagonyázást követően.

„Ilyen körülmények között nehéz reálisan értékelni a csapatokat. Elég sok hosszú indítással, magas íveléssel kellett operálnunk, ez nem a mi stílusunk. Ezzel próbáltunk veszélyt okozni Diallo és Böde révén. Mindkét csapat előtt akadt lehetőség, szerencsére Böde találatával előnnyel vonulhattunk az öltözőben. Ez a Paks van annyira jó csapat, hogy bármikor gólt szerezzen, ez sajnos be is következett. A meccs előtt megbeszéltük, hogy ne nagyon adjuk haza a labdát, mégis megtörtént, ezt követően vezetést szerzett a Paks. Örülünk, hogy ilyen körülmények között ki tudtunk egyenlíteni. Nem vagyunk elégedettek a döntetlennel, hiszen ismét elhibáztuk azt a lehetőséget, hogy felzárkózzunk az élmezőnyhöz” – kesergett egy sort Ricardo Moniz a fradi.hu-nak.

Horváth Ferenc szerint Fortuna a Mezőkövesd elleni mérkőzés óta elpártolt az MVM-Pakstól, de a korábbi kiváló támadó meglátta a pozitívumot is a vasárnapi találkozóban:

„A pontjaink számát tekintve egy kis lépést tettünk előre, de a játékunk szempontjából óriásit” (paksifc.hu)

MVM-Paks – Ferencváros 2-2:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik