Foci

Szivics: “Dacból kell nyernünk”

diosgyor-vtk(960x640).jpg (diósgyőri vtk)
diosgyor-vtk(960x640).jpg (diósgyőri vtk)

Az OTP Bank Liga 15. fordulójának vasárnapi játéknapján Paks-Ferencváros és Diósgyőr-Videoton találkoztókat rendeznek. Az edzők nyilatkoztak a meccseket megelőzően.

A forduló rangadóján a Diósgyőr Miskolcon látja vendégül a Videoton csapatát. Szivics Tomiszláv, a DVTK vezetőedzője reméli, hogy a játékosaiban működik a dac és meg akarják mutatni, nem véletlenül állnak 14 fordulót követően a dobogó 3. fokán.

“A magyar mezőny egyik legjobb csapata érkezik, bajnok esélyesek, vezetik a tabellát. Elemeztük a Videoton játékát és az látszik nehézségeik akadnak a felállt, betömörülő védelem elleni játékban. Ahogy mondtam, három mérkőzésen nem játszhatunk ugyanúgy, de igazából az a lényeg, hogy eredményesek legyünk. Bízom benne, hogy a csapatban van dac, hogy megmutassa, nem véletlenül jutottunk el idáig. Bennem biztosan van” – vélekedett a szakember.

Győzelemre játszik majd a Diósgyőr
Fotó: MTI

A legutóbbi négy bajnokiját elvesztő paksiak a hullámvölgyben lévő Ferencvárost fogadják hazai pályán.

Horváth Ferenc, a hazaiak szakvezetője szerint sok apró dolog dönthet az egyik, vagy a másik fél javára.

“Két olyan csapat találkozik egymással, amelyek viszonylag azonos helyzetben vannak. A diósgyőri győzelmüket leszámítva a Fradi is hasonló sorozatot produkált az elmúlt időszakban, mint mi. Azonban, ahogy mi is, úgy ők is kezdenek kijönni a gödörből, amit a Győr elleni Liga Kupa győzelmük is mutat. Mi szintén Liga Kupa meccsen a Videoton ellen tudtunk nyerni Székesfehérváron. Két rosszul szereplő, de felszálló ágban lévő csapat találkozik vasárnap. Kíváncsian várom, hogy melyiknek sikerül tovább építkezni” – nyilatkozott Horváth a paksifc.hu-nak.

Ricardo Moniz, a Ferencváros menedzsere a fradi.hu-nak elmondta, több hiba már nem fér bele, így mindenképpen le kell győzniük a Paksot: “Az NB I-ben nehéz helyzetből kell felállnunk, hiszen a Haladástól, hazai pályán elszenvedett háromgólos vereség még mindenkiben élénken él. Az elmúlt fordulókban fontos pontokat hullajtottunk el, amit a jövőben nem tehetünk meg – több hiba már nem fér bele. A játékosoknak úgy kell gondolkodniuk, hogy minden következő mérkőzés egy döntő, amelyen kizárólag a győzelem az elfogadható.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik