Foci

„A modern futballal ellentétes a képzés Magyarországon”

László Csaba szerint nem csak a labdarúgóedzőkkel van gond Magyarországon, hanem már a gyerekek kiválasztásával is probléma van.

Még ki sem hevertük a csúfosan zárult vb-selejtezőt, máris újabb kudarcélményben volt részük a magyar labdarúgás kedvelőinek: csütörtökön előbb az U19-es válogatottunk kapott ki Angliától 4-1-re, majd később az U21-esek szaladtak bele egy fájó, egyben lehangoló 2-0-s zakóba Albánia ellen. Utóbbi ráadásul Európa-bajnoki selejtező volt, a csoportban pedig ismét csak a matekozás maradt.

A Blikk a két mérkőzés kapcsán az egyetlen olyan magyar edzőt kérdezte, akit tőlünk nyugatabbra is szívesen alkalmaznak, László Csaba pedig a tőle megszokott módon ezúttal sem kertelt.

„Az edzők kinevelése csak az egyik probléma, sokkal nagyobb baj, ahogyan az utánpótláskorú gyerekeket képzik Magyarországon. Rossz, a modern futballal ellentétes irányban zajlik a nevelésük. Az, ami az 50-es években működött a legendás Aranycsapattal, már nem biztos, hogy a 70-es években is sikeres lett volna. S azóta is gyorsult a futball 40 évet”mondta László a Blikknek.


László Csaba legutóbb a litván válogatottat irányította
Fotó: AFP

A héten a skót Invernesszel szóba hozott tréner elárulta, míg Magyarországon elég a munka mellett havonta két-három alkalommal készülni az edzői képzésre, addig neki Németországban erre esélye sem volt, amikor az A-licencet szerette volna megszerezni. Mint mondta, Kölnben nap mint nap reggeltől estig oktatáson ült. Ráadásul hat évig kellett dolgoznia az utánpótlásban ahhoz, hogy egyáltalán felvételizhessen a főiskolára, ahol a 400 főből mindössze 25-öt vettek fel – nyoma sem volt a protekciónak.

„A gyerekek kiválasztásával van gond. Otthon a technikás, ügyes fiúkat keresik, holott fontosabb a gyorsaság, a robbanékonyság, a párharcok megnyerése, az agresszivitás. Hiába bánik valaki jól a labdával, ha nincs senki a csapatban, aki erőszakosságával elvegye azt az ellenféltől. Külföldön például a tréningek első részében más feladatot végeznek a védők, a középpályások és a csatárok. Fél órán át csinálják azt, ami nekik szükséges, majd csatlakoznak a többiekhez, s a mester csapattá gyúrja a srácokat” – folytatta László, aki végezetül elmondta, hogy itthonról senki sem kereste meg a megüresedett szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik