Lionel Messi (lionel messi, )
Foci

Tíz éve csodálhatjuk Lionel Messit

Szombaton lesz tíz éve, hogy a jelenkor legjobb labdarúgójának tartott Lionel Messi bemutatkozott az FC Barcelona felnőtt csapatában.

A most 26 éves sztárjátékos az FC Porto elleni idegenbeli barátságos mérkőzésen kapott lehetőséget csereként.
“Nagyon fontos pillanata volt az a karrieremnek, mert egy gyerekkorom óta dédelgetett álmom vált akkor valóra” – nyilatkozta Messi, aki jelenleg combsérüléssel bajlódik, s idén már nem léphet pályára.

Lionel Messi 395 mérkőzésen 327 találatnál jár a Barcelona színeiben
Fotó: AFP

A 2003. november 16-án rendezett portói találkozón Frank Rijkaard vezetőedző a 75. percben, Fernando Navarro helyére küldte be a 16 éves tehetséget, aki ugyan már akkor megvillantotta tudását, ám a csapat 2-0-ra kikapott a José Mourinho irányította hazaiaktól.

“Azt gondolom, hogy most is ugyanaz vagyok, aki akkor voltam, most is hasonlóan látok dolgokat, persze az elmúlt években sokat tanultam, fejlődtem és megtanultam értékelni mindent” – mondta Messi, akit négyszer választottak meg a világ legjobb futballistájának, három Bajnokok Ligája-trófeát és hat spanyol bajnoki címet nyert a katalán klubbal.

Lionel Messi az argentin felnőtt válogatottban 2005. augusztus 17-én épp Magyarország ellen debütált, ám a budapesti mérkőzésen azt követően, hogy a 63. percben becserélték, két minutummal később már ki is állították, mivel lekönyökölte a mezét ráncigáló Vanczák Vilmost.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.